- Ismeretlen hölgy a bálban – hallok egy hangot oldalról,
mikor kilépek a mosdó ajtaján.
Egy hófehér hajú fiú ácsorog a falnak dőlve,
kezeit nadrágjának zsebébe süllyesztve. Haja oldalra van zselézve, hátát a falnak
támasztja, egyik lábát behajlítva. Fehér öltönyt visel, nyakkendő
nélkül, fehér lakkcipővel.
Ezra D’Éclat, a fény másodszülöttje az.
- Mondja ezt az ismeretlen fiú – vágok vissza.
- Csak neked vagyok ismeretlen, Waverly – mondja lágyan. Mi
a… – Esetleg még Elyasnak.
Duplán mi a… Mi a jó élet folyik itt?
- Hogy kinek szólítottál? – adom a felháborodott és értetlen
párosítást.
- Kár a színjáték, Waverly. – A világ legtermészetesebb
dolgaként mondja ki a nevemet.
Felvonom a szemöldökömet, és bár az arcom nagy részét egy
álarc takarja, a tekintetem kivehető, támadásra kész.
- Nincsenek rossz szándékaim – löki el magát a faltól. –
Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy bármikor, itt helyben is könnyűszerrel
kinyúvaszhatnál.
Gúnyos mosolyra húzom a számat.
Ezra D’Éclat nem lehet gyenge, de fogalmam sincs a valódi erőviszonyokról. A bizalmamba próbál férkőzni vagy komolyan beszél?
Egy csomó kérdésem lenne. Honnan ismer? Mióta tudja, hogy
életben vagyok? Hogy ismert fel, honnan tudta, hogy én vagyok az? Mióta
figyelhet már Elyast és engem?
- Mit akarsz? – Persze, nem a kérdéseimet teszem fel.
- Gondolom, egy csomó kérdésed van. Miért nem megyünk valami
kevésbé veszélyes helyre és beszélgetünk? – ajánlja, de nem dőlök be neki. Hiába tűnik
kedvesnek, engem nem ver át.
- Egy tapodtat sem mozdulok innen – jelentem ki
magabiztosan.
- A mosdó előtt fogsz ácsorogni egész este? – kúszik egy apró mosoly a szája sarkába.
- A bálról beszélek – pontosítok.
- Vagy úgy – bólint. – Oakes nélkül nem mész sehova.
Hát ez sajnos fél igazság.
Nem mintha függnék Rentől vagy ilyesmi, de ez
itt az ő területe, nem ismerem a
járást, fogalmam nincs, mi, merre.
Nem felelek, csak várakozásteljesen karbafonom a kezem a
mellkasom előtt.
- Ne haragudj, milyen illetlen vagyok! Be sem mutatkoztam –
szabadkozik, majd közelebb lép és a jobbját nyújtja. – Ezra Lazare D’Éclat.
- Tudom, ki vagy – fordítom el a fejemet és eszem ágában
sincs kezet fogni vele.
Veszi az adást és visszahúzza a kezét.
Lazare? Életemben nem találkoztam a középső
nevével. Na, nem mintha sokat tudtam volna róla. Elyas olvasott
el megszállottan minden hírt és történést az elemekről,
a birodalomról, a szüleinkről.
Én mindig meghallgattam, ha elmesélte, nem érdekelt különösebben.
- Szinte biztos vagyok benne, hogy a középső
nevemről nem tudtál – mosolyodik el
huncutul.
- Nem fogok jópofizni veled, ha erre vársz – válaszoltam távolságtartóan.
Talán ki akar használni. Megzsarolni azzal, amit tud rólam.
Hogy tud rólam.
- Azt tanácsolom, a továbbiakban beszélgessünk Oakes
társaságában, hátha kicsit elengeded magad – billenti oldalra a fejét, a
következő pillanatban pedig feltűnik a háta mögött Ren és cseppet sem fest
nyugodtnak.
Ezra Lazare D'Éclat
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése