2018. december 13., csütörtök

Éjfél, 16.rész

Ren - Megbízhatóság

Nem vagyok amatőr. 
Nem mintha nem bíznék Waveben vagy az öcsémben, de biztosra akartam menni. Így hát mindkettejük ruhájába beleeszkábáltam egy nyomkövetőt, hátha jól jön az este folyamán.
Ennek segítségével tálalok rá Waverlyre a mosdók előtt beszélgetni Ezra D'Éclattal. 
Igazan hasznos ez a cucc. Sok évvel ezelőtt be kellett volna szereznem néhányat és szemmel tartani az arra okot adókat. 
- Ezra - nyújtom jobbom, mikor odaérek hozzájuk.
- Oakes - vigyorodik el, majd kezet rázunk.
Elyas követett, ahogy kértem és mikor biccentek neki egy aprót, megragadja a vállam, ahogy azt korábban megbeszéltük.
- Menjünk máshova - fonom szabad kezem ujjait Wave csuklójára, a következő pillanatban pedig mind a négyen egy sötét, üres szobában termünk.
- Bámulatos ez a palota – engedi el a kezem Ezra, lustán körbekémlelve.

Wavere pillantok, nem szól ugyan semmit, de olyan parancsoló a tekintete, hogy úgy érzem, azonnal el kell magyaráznom nekik mindent.
Megbízhatóság. Ez a legfontosabb jelen helyzetben. Az egész tervünk, Wave és Elyas eltitkolt kiléte, az én magánakcióim, minden. Minden elrejtve van és még egy ideig így is kellene maradnia.
- Ezra Waverlyt már ismered, ő pedig az öcsém, Elyas – pillantok Ezrára, aki kezet nyújt a testvéremnek.
Elyas bizonytalanul néz fel rám, mire biccentek egy aprót, ő pedig elfogadja a neki nyújtott jobbot.
- Üdvözöllek Elyas. Megalapíthatnánk a semmibe vett, másodszülött fiúk klubját – vigyorog az öcsémre a fény gyermeke.
- Nem rémlik, hogy téged is száműztek volna – szúrja közbe közbe Wave rideg hangon.
- Ó, nem is – ért egyet Ezra. – De nektek jobb is így.
- Nézzétek – szólalok fel kimérten. – Szükségünk van szövetségesekre. Hárman édes kevesen vagyunk egy egész birodalom ellen.
- Honnan tudod, hogy megbízható? – Wave dühösnek látszik.
- Nem tudom – felelem őszintén.
- Mégis kitálaltál neki?
- Tulajdonképpen én kerestem meg Oakest és már mindent tudtam – jelenti ki Ezra csak úgy mellékesen.
- Mégis honnan? – húzza össze a szemét gyanakodva Wave.
- Nos, fogalmazzunk úgy, unalmas az életem és szórakozásból kutakodtam egy kicsit – terül el egy lusta félmosoly a fény másodszülöttjének arcán.
- Eddig senkinek nem sikerült csak úgy kikutakodnia minket – mutat rá egy nagyon is lényeges dologra a tűz jogos örököse.
- Hát igen – bólint Ezra. – De rajtam kívül nem is lát senki olyan tisztán.
Bingó. Ez itt a legfontosabb. Az ok. Az indok.
- Ezt meg hogy érted? – érdeklődik Wave.
- Képességek, Waverly – lép hozzá közelebb Ezra és végighúzza ujját a lány kezén. – Mint vakon felismerni a lényeket, vagy előre látni dolgokat.
Látom, ahogy Wave tekintete megvillan, ráeszmélve, hogy Ezra ránk céloz, a mi képességeinkkel van nagyon is tisztában.
Szükségünk van Ezrára. Jó szövetséges lehet. Ő keresett meg engem, nem sokkal azután, hogy egy összejövetelen üdvözlésképp kezet ráztunk. Nem ez volt az első eset, szóval gyanítom tudott egy ideje Waveről és Elyasról. Azt mondta nekem, segíteni fog a tervemben. Először nem hittem neki, őrültnek gondoltam és furfangosnak, akit az udvar küldött, hogy a bizalmamba férkőzzön, majd eláruljon. Ám egy idő után érezni kezdtem az álcája mögötti csalódott fiút, akit semmibe vettek. Elyast láttam benne és miután beavatott a képességébe, kérdést sem fért hozzá, hogy adjak neki egy esélyt.
- És mi a tied?
- Az érintés a kulcs – suttogja Wave fülébe Ezra. Kezeim ökölbe szorulnak, de nem mozdulok. Jól tudom, Ezra csak próbálgat minket. – Megérinteni és látni.
- Mit látsz, ha megérintesz? – Wave hangja kíváncsian cseng.
Lehunyom a szemem, míg Ezra válaszára várok.
- A gondolataid.


Következő rész:
Előző rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2018/05/ejfel-15resz.html

Bejegyezte: dátum: 2 megjegyzés :

2018. december 6., csütörtök

Felejthetetlen nyár, 70.rész - Mikulásos különkiadás

- Gyerekek! – kiabált fel anya az emeltre. – Nem hallottatok valami furcsa hangot?
- Milyen hang? – nyargaltam ki a szobámból.
- Hang? – jelent meg Coop feje a fiúk ajtajánál.
- Csengőszerű – felelte apa anya mellett állva.
- Csengő? – billentette oldalra a fejét Dex értetlenül.
- Máris itt az Angyalka? – ugrándozott izgatottan Norbi.
- Ma a Mikulás jön, te buta! – csapta meg finoman Talia.
- Lehet, hogy a Mikulás szánjának csengőjét hallottad – pislogott nagyok Dexter.
- Nem tudom, srácok, de én is hallottam – csatlakozott a Button család mamája is.
- Nem jöttök le megnézni?
Abban a pillanatban mind az öten lenyargaltunk a Mikulás sapkánkban, mindenféle szarvasos és karácsonyfás pólóban és pulcsiban, majd eszeveszetten húztuk fel a cipőinket és a kabátunkat, majd mind az öten egymás mellé préselődve nyitottuk ki az ajtót.
- Ho-ho-hó! Hello skacok! – köszönt A MIKULÁS a küszöbön állva.
- Mi-miku? – dadogta Coop.
- Szervusztok! – mosolygott ránk a nagydarab fehérszakállas bácsi.
- Engedjétek be a Mikulást, biztos hosszú út áll mögötte és elfáradt – ajánlotta anya, mi pedig úgy helyezkedtünk, hogy a Mikulás be tudjon jönni és ámulva figyeltük minden lépését.
- Kedveském, megfognád a Mikulás botját? – nyújtotta nekem az aranyozott csigázott végű rudat, én pedig reszkető kézzel vettem át tőle. Kétszer akkora volt, mint én.
- Ide tessék jönni, Mikulás – invitálta be apa a nappaliba a vendéget, aki leült az egyik fotelbe, mi pedig köré gyűlve a földön helyezkedtünk el.
- Jó gyerekek voltatok? – mosolyodott el szelíden a Mikulás.
- Én határozottan! – találta meg a hangját Cooper pirospozsgás arccal jelentkezve.
- Cooper Button, fiam – fordult felé a Mikulás. – Mennyi idős is vagy?
- Idén töltöttem be a nyolcat – vigyorgott büszkén Coop. – És nagyon jól viselkedtem.
- Azt mondod, idén nem érdemelsz virgácsot? – kérdezte a Mikulás.
- Na, jó – kezdte néhány másodpercnyi gondolkodás után Cooper. – Nézze, Miszter Miku. Tudom, hogy maga mindent lát és úgyse tudnék hazudni. Én igyekeztem. Nem azt mondom, hogy minden jól ment, megérdemlem a virgácsot, de szerintem a csokikat is.
- Parancsolj – nyújtotta át a zsákból kivett csomagocskát a Mikulás nevetve Coopernek.
- Lia? – fordult ezúttal felém a Mikulás.
- Igen, Miszter Mikulás? – utánoztam Cooper megszólítását, mert elég udvariasnak találtam és gondoltam ők az idősebbek, biztosan tudják, hogy az illem ezt követeli.
- Te jó gyermek voltál?
- Persze! – vágtam re hevesen, majd elszontyolodtam. – Igaz, a múltkor becsúszott az a matek kisegyes, de arról igazán nem tehettem. Tessék elképzelni! Olyan feladat volt, amit nem is tanultunk – magyaráztam zavaromban.
- Ez bárkivel megtörténhet – simogatta meg a hajamat bátorítóan, majd nekem is átadott egy piros csomagot.
- Dexter!
- Én nem kaptam egyest semmiből! – közölte rögvest Dex csillogó szemekkel.
A Mikulás nevetve adta át neki is az ajándékát.
- Hadd jöjjek végre én! – mozgolódott izgatottan Norbi. – Gyorsan beismerem, hogy rosszalkodtam, de semmivel sem többet, mint Coop.
- Most én jövök! – ellenkezett Talia.
- Nyugodjatok meg, gyerekek! Ho-ho-ho.
- Hallottátok ezt? – ámult el Coop, akinek nem mellesleg már tele volt a szája csokikkal.
- Mit? – hagyta abba a civakodást Tal és Norbi.
- Ahogy nevetett. Tényleg ő a Mikulás – formált O-t Cooper szája, teljesen megdöbbenve.
- Eddig nem tudtad? – bontogattam a saját kis pakkomat.
- Kételkedtem – ismerte el Coop, Dex pedig hevesen bólogatott.
- De ez bizonyíték. Ő az – suttogta az öccse bizalmasan.
- Parancsoljatok, gyermekeim – adta át az igazi Mikulás Norbi és Talia ajándékát is, majd szigorú arccal hozzátette. – Ne veszekedjetek annyit! Legyetek jó gyerekek a következő évben is.
- Igenis, Mikulás! – ígértük egyszerre mindannyian.
- Te mit kaptál? – mászott mellém Dexter kíváncsian.
- Ezt elteszem a gyűjteményembe – tartotta fel diadalmasan a virgácsot Cooper.
- Gyertek ide, felolvasok nektek egy mesét – húzott elő egy hatalmas mesekönyvet a puttonyából a Mikulás, mi pedig a bontogatás végezetével ismét gyorsan köré telepedtünk.
- Egyszer volt, hol nem volt…
- Leah! Leah! – szólongatott valaki, mire kinyitottam a szemem.
- Hm?
- Mi álmodtál? Állandóan azt ismételgetted, hogy Mikulás – mosolygott felettem Dexter.
- Csak az első közös Mikulásozás-unkról – ültem föl.
- Hihetetlen, hogy végig apa volt beöltözve és egyikünknek sem tűnt fel – ingatta a fejét nevetve Dexter.
- Főleg az, hogy anya apa, a ti anyukátok, mindenki ott volt, csak ő nem – tettem hozzá vigyorogva. 
- Kicsik voltunk. Ez így volt szép – simította meg az arcomat kedvesen, én pedig csak helyeseltem. Csodás emlék volt.

Ez a kép tök tuti, hisz köztük is egy szőke és négy barna hajú gyerkőc van:)

Következő rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/01/felejthetetlen-nyar-71resz-megkesett.html
Előző rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2018/11/felejthetetlen-nyar-69resz.html
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések :

2018. december 3., hétfő

Kicseszett Testőrség, 9.rész

Draco védence okítása után gúnyosan biccentve előreengedte a lányt, Raelynn pedig szó nélkül hagyta el a szobát. Azonban nem sokat haladhatott tovább apja irodája felé, ugyanis Draco felsőbb utasítást kapott, hogy mindketten menjenek a biztonsági szolgálat nagytermébe, vészhelyzeti állapot miatt. 
Raelynn alig észrevehetően sandított fel mellette haladó testőrének arcára, hátha ki tudja deríteni, mit is gondolhat magában. Draco arca azonban kifejezéstelennek és érzelemmenteseknek látszott, mint aki egy maszkot öltött magára. Ám Raelynn látta testőre szemeit is. Azokat a viharos szürkéskék szemeket, melyek haragosan meredtek előre, benne láss csodát, érzelmek kavarogtak. Leginkább düh és még valami, amit Raelynn nem tudott megfejteni. A lány hirtelen bűntudatot érzett. Igenis bajba sodorta magát azzal, hogy nem tartotta be a szabályokat. Hiába érezte, hogy nem lesz semmi baj, hiába látta az idegen behatolón, hogy nem lőné le és hogy jobban fél, mint maga Raelynn. Nem csak magát keverté bajba, hanem Dracot is, akinek feladata, akinek kutya kötelessége volt megvédeni őt. Raelynn már épp szólásra nyitotta volna a száját, hogy bocsánatot kérjen vagy valahogy megmagyarázza a fiúnak, mikor megérkeztek a célul kitűzött teremhez és Draco kitárta az ajtót a lány előtt. 
- Foglaljatok helyet! - szólalt meg az asztalfőről Jeff, Draco és Raelynn pedig egymás mellé ültek a megmaradt két, addig üres helyre.
Dracot egy pillanatra meglepte Jeffrey nyugodt és kiegyensúlyozott hangja. Draco megtanulta az évek alatt, hogy testőrnek lenni nem csak annyit jelent, hogy az ember vigyáz a rábízott személyre. Nem csak ketten voltak a dologban. Hanem ott voltak a felettesei, a főnökei, a munkatársai. Draco pedig nem volt egy csapatjátékos típus. 
Ölébe ejtett kezekkel, laza testtartással várta a számonkérést. 
A többiek pedig Draco kifakadást várták, hogy a sárga földig lehordja a kamerákat figyelőket, meg úgy konstans mindenki mást, amiért ennyien sem voltak képesek megakadályozni a behatolót. Draco azonban nem szólt semmit, csak karbafonta kezeit a mellkasa előtt, rideg tekintete a semmibe meredt. 
- Korábban nem volt példa rá, hogy idemerészkedtek volna a támadók. A fürdőket és a hálókat továbbra sem kamerázhatjuk be, de ezennel megerősítem a ház védelmét. Draco beköltözik Raelynnhez.

- Hogy mit csinál? – A meghökkent hang tulajdonosa a nemes Castle család egyetlen sarja, Raelynn volt, aki meglehetősen piros képpel, megilletődve meredt a biztonsági főnökre.
- A szobád elég nagy és tudom, hogy nem olyan kellemes ez a fiatalok számára, de így leszel a legnagyobb biztonságban. Bármi történink éjszaka, Draco ott lesz melletted. Ez csak ideiglenes, készenléti állapot, ugyanis el fog terjedni a híre, hogy valaki csak úgy besétált a Castle család fürdőszobájába. Feltehetőleg ezen felbátorodva mások is próbálkozni fognak.
- De… - kezdte volna a lány, azonban Jeff félbeszakította.
- Már megbeszéltem a szüleiddel – nézett lágyan és amolyan bocsánatkérő stílusban Jeffrey.
Raelynn becsukta szólásra nyitott száját, hiszen tudta, hogy ez akkor már eldőlt. Nincs visszaút, nincs más lehetőség, el kell fogadni.
- Ez komoly? – szólalt fel az asztal túloldaláról az egyik ázsiai kolonc. – Összerakná a kisasszonyt ezzel a görénnyel? Hogy bízhat meg benne? Lehet, hogy ő juttatta be a támadót! Nem tudunk róla semmit!
- Chen, kérlek! – intette le Jeff, mire az ázsiai mérges képpel visszaült a helyére.
- Igaza van! – dobbantott egyet egy másik. – Nem tudunk róla semmit! Idetolta azt a nagy képét, felvág a tudásával, távolságtartó és beképzelt. Hogyan bíznánk meg benne?
- És hogyan bíznánk rá a kisasszonyt, ha most sem tudta megvédeni? – kontrázott egy harmadik.

- Elég legyen! Dracot én hívattam az irodámba, mialatt Raelynnt megtámadták – tett rendet Jeffrey szemének villanásával.
Raelynn megint Dracora nézett. Azt gondolta, a fiú hamarosan tesz egy gúnyos megjegyzést a többieknek, amiért nem védték meg Raelynnt, miközben ő, Draco hivatalos ügyeket intézett, ezzel felmentést kapva a vádak alól. De Draco a jelek szerint nem tervezett jelenetet rendezni, csak gyilkos pillantással méregette a szemben ülő, őt rágalmazó ázsiaiakat.
 - Miért nem felelsz semmit, te nagyképű senkiházi?! – ripakodott rá Chen Dracora.
- Biztosan azt tervezi, hogyan végezzen a kisasszonnyal.
- Úgy látom, te sokkal hülyébb vagy, mint amilyennek elsőre tűntél – szólalt meg végre Draco, hangja gúnyosan és fagyosan csengett.
- Mit mondtál?
- Ha végezni akartam volna vele, már rég megtettem volna – reflektált a korábbi megjegyzésre Draco.
- Most már tényleg elég ebből! – emelkedett fel a székéből Jeffrey, mire mindenki helyet foglalt és a főnökére pillantott. – Nem nyitok ebből vitát! Draco beköltözik Raelynnhez, megerősítem a ház körül védelmet!


Következő rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/01/kicseszett-testorseg-10resz.html
Előző rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2018/11/kicseszett-testorseg-8resz.html
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések :

2018. november 25., vasárnap

Szeretlek. Te mást szeretsz. És akkor? 11.rész

Sophie napokkal később sem állt készen arra, hogy visszatérjünk a „régi” kerékvárásba, így nem keresett én pedig továbbra is csak annyit tehettem, hogy időt hagytam neki. Luke azonban hamar hozzászokott a gondolathoz, így a vasárnap délben a Scott család három méteres ebédlőasztalánál találtam magam, egy leányzóval az ölemben. Persze, nem Sophie volt az, hanem Lily, Luke egyik húgocskája.
- Lil, szerintem már nagy vagy ehhez – szólt rá a bátyja szórakozottan.
- Ezer éve nem láttam Casey-t! – reklamált a lány.
- Már tizenkét éves vagy! Nem ülhetsz bele ilyen szemérmetlenül jöttment fiúk ölébe – okította testvérét Luke.
- Cas nem jöttment. Ígéretet tettünk, hogy el fog venni – szegte fel az állát a lány.
- Ugye tudod, hogy Cas huszonhárom éves? – vonta fel a szemöldökét Luke.
- Csak huszonkettő – vontam meg a vállam vigyorogva.
- Te ebből maradj ki – intett le Luke. – Tizenegy év van köztetek!
- Csak tíz! – vágta rá Lily mérgesen, én pedig egyetértően bólogattam.
- Egy öreg, kopasz, sörhasú fószer lesz, mikor te még a fénykorodat éled! – folytatta a lebeszélő hadjáratot Luke.
- Ez mondjuk egy kicsit sértő - fintorodtam el. – Szerinted mikor éli majd a fénykorát Lily?
- Huszonkét évesen – kacsintott rám jókedvűen Luke.
- Biztos nem leszek kopasz harminckét évesen – ingattam a fejem.
- Se sörhasú – mért végig Lily játékosan.
- Mit tudsz te a nem sörhasakról? – akadt meg ezen az apróságon Luke. – Ó, várj! Hiszen tele van a telefonod kockahasú énekesekkel meg modellekkel.
- Hallgass! – förmedt rá Lily elvörösödve, majd felém fordult. – Nem is igaz.
- Mindenféle bájgúnárral csalod szegény Cas-t – vádaskodott Luke, mutatóujját egyenesen az egyre inkább zavarban lévő Lilyre szegezve.
- Hát mert… Cas eltűnt egy ideje – ismerte el „bűnösségét” a lány. – Hogy legyek hűséges, ha nem is találkozunk soha?
Ez a kérdés megtette a hatását. Luke elhallgatott, pillantása felém tévedt és szomorúan nézett rám. Ja. A viszonzatlan szerelem leküzdhetetlenségének én voltam a mesteri űzője.
- Semmi baj, Lil. Jól tetted, hogy tovább léptél – feleltem végül.
- Nem tovább lépett, csak félre – találta meg a hangját Luke.
- Hagyj már békén, te hülye! Megmondalak anyának! – pattant fel a lány és kiviharzott az ebédlőből.
- Menj csak! Ő is nekem ad majd igazat! – kiabált utána Luke nevetve.
- Látom, itt nem sok minden változott – mosolyodtam el őszintén.
- Hiányzott a családom. Igyekszem minden percet bepótolni velük – bólintott Luke.
- És jól ment a sorotok odaát? – tereltem más vizekre a beszélgetést.
Amennyire én tudtam, Sophie lehetőséget kapott, hogy egy évet Spanyolországban töltsön el tanulással és mivel ez egy kihagyhatatlan lehetőségnek számított, élt is vele. Luke egy éve diplomázott le alapon, így mester előtt úgy volt vele, vár egy évet, az alap diplomájával keres munkát és megy Sophie-val. Jól tette.
- Igen, Soph kapott az egyetemtől egy kis lakást, ott éltünk, én dolgoztam, ő tanult – magyarázta Luke. – Volt egy kis gond, mikor Sophie apja megbetegedett, de végül minden megoldódott.
Hát, ezt meglehetősen tömören foglalta össze. Nyilván Luke-nak sem volt fogalma arról, mit is mondhatna még, hisz nem fog áradozni a kapcsolatukról vagy az együttélés örömeiről.
- Ja, igen. Jus mesélt ezt-azt – bólintottam félszegen.
- És te, Cas? Hallom, megvan az első diploma – vigyorodott el.
- Ez úgy hangzott, mintha elvárnál még legalább hármat – fintorodtam el, mire felnevetett.
- Nem tervezel tovább tanulni?
- De, valójában igen.
- És utána?
- Nem tudom. Egyelőre nem érzem hivatásomnak ezt az egészet.
- Ha emlékeim nem csalnak, akkor sem voltál túl biztos benne, mikor egyetemet kellett választani – merengett hangosan.
- És akkor se, mikor faktot – tettem hozzá.
- Magabiztosságod a régi – kacsintott rám jókedvűen.
- Eltökélt vagyok – vágtam egy pofát, majd felnevettünk.


Következő rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/01/szeretlek-te-mast-szeretsz-es-akkor.html
Előző rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2018/11/szeretlek-te-mast-szeretsz-es-akkor.html

Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések :
Feliratkozás: Bejegyzések ( Atom )