2017. november 14., kedd

Váratlan, 76.rész

- Az meg micsoda? - mutattam meghökkenve Keat arcának irányába. 
- Ne mondd nekem hercegnő, hogy még nem láttál szemüveget - érkezett a kissé ironikus válasz, amin majdnem elnevettem magam. 
- Ami azt illeti, láttam már, csak nem rajtad - húzódtam el egy kicsit, hogy jobban felmérhessem. 
Egy nagy, gyapjútakaró alatt lapultunk az ágyamban ülve, hátunkat a falnak támasztva, vagyis én inkább Keaton oldalának. Olvasás szándékával telepedtünk le, de még bele se kezdtünk a szemüveg incidens miatt. 
- Mennyire rossz a szemed? - érdeklődtem kíváncsian. 
- Nem olyan vészes. 
- Suliban sosem volt még rajtad szemüveg - folytattam. 
- A kontaktlencséről sem hallottál? - húzta össze a szemöldökét, mire elvigyorodtam. 
- Ó, dehogynem. Ennyire nem vagyok tudatlan. Szóval, kontaktlencse - értelmeztem a helyzetet. 
- Aha, de azt se mindig - vonta meg a vállát. 
Egy fekete keretes szemüveget viselt, amitől csak még helyesebb lett. 
- Felpróbálhatom? - nyúltam érte, de Keat megelőzött, levette a szemüveget és a kezembe nyomta. 
- Na, milyen vagyok? - kérdeztem csábosan mosolyogva, mikor felraktam a szemem elé. 
- Szemüveges – válaszolta fapofával.
- Mint egy szexi tanárnéni? – toltam lejjebb az orromon és felnéztem rá.
- Miért pont tanár? – húzta össze a szemét értetlenül.
- Lehetek szexi titkárnő is – kacsintottam rá a szemüvegen keresztül.
- Miért kellene szexinek lenned egy szemüvegtől? - emelte le az orromról az említett darabot és ismét a saját szeme elé helyezte. 
- Te szexi vagy benne - ismertem el az arcát figyelve. 
- Nélküle nem vagyok? - húzta fel a fél szemöldökét. 
- Dehogynem - szaladt ki a számon, ezért magamban mérgelődve haraptam be az alsó ajkam. 
Keaton tekintete a számra siklott, de aztán rögtön vissza a szememre. 
- Szerintem szebb vagy szemüveg nélkül - közölte néhány másodpercnyi hallgatás után. 
Elégedetten nyugtázta a dolgot, visszatettem a fejem a mellkasára, ő pedig fél kezével átölelte a vállam és nyomott egy puszit a hajamba. 
- Mit olvasol? - karoltam át a derekát, meg közelebb férkőzve hozzá. 
- Leginkább semmit - célzott arra, hogy folyamatosan szövegelek. 
- Vettem - nevettem el magamat és előhalásztam a telefonom. 
Komótosan visszakapcsoltam és türelmesen megvártam, míg betölt. 
Hívott Zay. Hívott Wyatt. Hívott apu. Hívott Jack bácsi és Autumn is. De mivel az SMS-eik érdektelenek voltak, arra következtettem, hogy nincs baj. 
- Telefonálnom kell. Kimenjek? - mozdultam meg tétovázva. 
- Engem nem zavarsz - lapozott a könyvében fel sem nézve. 
Hát jó. Először apát tárcsáztam, de éppen tárgyalt, így csak annyi érdekelte, jól vagyok e, minden rendben, aztán rohant is. 
- Szia, Jack bácsi! - szóltam be a telefonba, mikor a harmadik kicsengés után felvette. 
- Szia, Roycy! Mi a helyzet? 
- Ezt kérdezem én is. Te hívtál! 
- Nem hívhatom kedvemre a legkedvesebb unokahúgomat? - kérdezett vissza ártatlan hangon. 
- Én vagyok az egyetlen unokahúgod - dünnyögtem. 
- Minden rendben? - változott meg kissé a hangja. 
- Persze. Mi van veled? Apa felhívott? - kezdtem gyanakodni. 
- Meglehet - mondta, mire nagyot sóhajtottam. 
- Minden a legnagyobb rendben, Jack bácsi. Egy percig se aggódj miattam! - biztosítottam. 
- Hallottam, hogy valami palit is magaddal vittél - derült fel a hangja, mire csak a szememet forgattam. - Autumn tudni szeretné, ez AZ a srác e. Bármit is jelentsen ez. 
Jó érzéssel töltött el, hogy Autum még nem hagyta el. 
- Igen, ő az - pillantottam fel lopva Keatonre, de ígéretéhez hűen a könyvbe merülve olvasott, nem zavartatta magát. 
- Felszedtél valakit, kiscsaj? - nevetett Jack bácsi jókedvűen. 
- Mondhatni - vigyorodtam el jól mulatva. 
- Elismerésem. Erről jut eszembe. Megkértem Autumn kezét.


Előző rész:

3 megjegyzés :