- Hihetetlen, hogy megvan még a szobám – ámultam, mikor Keaton
társaságában beléptünk az említett helyiségbe.
- Mióta nem jártál már itt?
- Bő három éve.
- Hol laktatok St. Church előtt?
- A nagyszüleimnél. Miamiban – magyaráztam.
- Gondolom, az apai nagyszülők, igaz?
- Igen. Maggie nagyit és
Richard nagyapát nem láttam három éve – hajtottam le szomorúan a fejem.
- Nem is beszéltetek?
- De igen. Sokszor kerestek, de
én nem mindig… - elharaptam a mondat második felét.
- Értem – bólintott, majd
lerakta a táskáját a földre.
- Oké.
- Mondd, Rolls-Royce. Hol fogok
aludni? – érdeklődött, nekem pedig önkéntelenül megjelent egy mosoly
a szám sarkában.
- Van egy kinyitható kanapé
ágyam – böktem az említett bútordarabra.
- Remek – ült le, egyik kezét a
támlára fektetve, másikat pedig az ölében nyugtatva.
Ráerősen odasétáltam és elhelyezkedtem mellette.
- Mondta anyukád, hogy miért
hívott ide? – tért a tárgyra fesztelenül.
- Nem.
- És sejted?
- A nagyszüleimre gyanakszom –
vallottam be, hátradöntve a fejem. Tarkóm Keat kezéhez ért, de nem húzta el.
Csak hagyta, hadd támasszam meg rajta a fejem.
- Pontosabban?
- Ők sosem hibáztattak engem és próbálták anyát is jobb belátásra bírni – hunytam be a szemem fáradtan.
- Tehát az ő kezük van a dologban.
- Azt gyanítom – dünnyögtem,
majd álomba merültem.
Mikor felébredtem, a szobában enyhe
sötétség uralkodott, így arra a következtetésre jutottam, hogy időközben beesteledett.
A fejem Keaton vállán pihent,
egyik lábam pedig kis híján az ölében, keze a vállamat karolta át. Nem mertem
megmozdulni. Fejét az enyémnek döntve lassan, egyenletesen szuszogott.
Vettem egy nagy levegőt, beszippantva finom illatát. Óvatosan egy kicsit feljebb
emeltem a fejem, hogy rá pillanthassak. Szemei csukva voltak, arca nyugodtan,
békésnek tűnt. Egyszercsak felemelte másik
kezét és fejemet visszadöntötte a vállának. Elmosolyodtam.
Éles csengés térített magamhoz,
melynek hatására ijedten rezzentem össze.
- Igen? – halászta elő zsebéből telefonját Keat és a füléhez emelte.
- MÉGIS HOL A FENÉBEN VAGYTOK? –
Wyatt olyan erőteljesen beszélt, hogy még én
is jól hallottam.
- New Yorkban.
- NEW YORKBAN?
- Royce édesanyjánál – felelte Keat
rám sem nézve.
- ROYCY ANYJA? MIT KERESTEK
OTT?
- Ezt még nem tudom biztosra –
felelte Keaton, amit néhány másodpercnyi hallgatás követett.
- Meddig maradtok? – kérdezte valamivel
visszafogottabban Wyatt. Már nem kiabált, de olyan csendes volt a szobám, hogy
még így is értettem, mit mondott.
- Egy hétig.
- OTT MARADTOK EGY HETET?
- Tulajdonképpen minek
ismételed meg, amit mondok?
- Némileg zaklatott vagyok –
érkezett a válasz. – Add őt!
Keat szó nélkül átnyújtotta
nekem a telefont.
- Szia! – szóltam bele halkan.
- Jól vagy? – kérdezte Wyatt
azonnal. Hangja aggodalmasnak tűnt.
- Persze – bólintottam. – Ne haragudj,
hogy nem szó…
- Semmi baj, nem számít –
vágott a szavamba. – Minden rendben? Miért akart anyukád hirtelen látni?
- Ezt még nem mondta el.
- Értem. Mit mondjak Zaynek?
- Az igazat – vontam vállat.
- Jól van. Vigyázz magadra,
oké? És írj vagy hívj. Ki van kapcsolva a telefonod!
- Rendben van – nyugtáztam engedelmesen.
- Add vissza Keatet, kérlek.
Visszaadtam a telefont, Keaton
pedig érzelemmentes ábrázattal emelte ismét a füléhez. Wyatt mondott neki
valamit, de azt már nem hallottam. Bizonyára lehalkította a hangját vagy csak
normális hanghordozással beszélt. Keaton csak bólintott és igennel felelt,
aztán pedig lerakta.
- Mit mondott? –
kíváncsiskodtam.
- Csak biztosítani akart arról,
tisztában vagyok e vele, hogy mindenkit eltesz láb alól, aki bántani mer téged.
(Tudom, hogy ezek nem ők, de nagyon jó a részhez a gif!!)
Áááááááááááá! Annyira jó. Keat nagyon cuki. <3
VálaszTörlésVárom a folytatást ;)
Aaa*-* hamar a köviit
VálaszTörlés