2017. szeptember 1., péntek

Váratlan, 65.rész

- Megérkeztünk - közölte Thomas a már amúgy is nyilvánvalót.
Óriási gombóc volt a torkomban.
- Menjünk, hercegnő! - szorította meg a kezem Keaton bátorítóan. Bólintottam egyet. 
Megrezdült a telefonom a zsebemben, így hát előhalásztak és megnyitottam az üzenetet.
Zay üzenete: Hol vagy? Miért nem veszed fel a telefont.
Két szót írtam csak vissza, amiből tudtam, hogy egy időre le fogom tudom rázni.
Royce üzenete: Keattel vagyok.
Nem vártam meg a válaszát, sietve kikapcsoltam a telefonom, majd kiszálltam az autóból.
Keatonnek már a vállán volt a táskája, rám várt. Elléptem mellette és felkaptam a saját cuccom, majd a kapu irányába indultam. Nem néztem fel rá, főleg nem a szemébe. Kezdtem úgy érezni, hogy óriási hiba volt magammal hoznom őt. Láttam, hogy még Keaton sem tudta hogyan kezelni ezt a helyzetet, hisz ezek a kézen fogások egyértelműen azt mutatták, nem tudott mit mondani. Cselekedni próbált.
Megálltam a bejárati ajtó előtt és vettem egy nagy levegőt. Kezemet a kilincsre raktam, de képtelen voltam lenyomni.
Vajon meg van még valami a szobámból? Legalább néhány cuccom.
Mennyi változhatott a ház? Itt nőttem fel. Itt töltöttem az egész gyerekkorom.
Vajon anya mennyit változott? Őszülni kezdett, mint apa?
És Kav? Biztos utál még mindig.
Landon szóbája azóta is sértetlen maradt? A szoba, tele kincsekkel.
Kopogást hallottam, amely kirángatott a gondolataim közül. Csak akkor vettem észre, hogy időközben szorosan behunytam a szemem. Kinyitottam hát. Keaton kezét láttam magam előtt, illata teljesen betöltötte az érzékeim. Melegség áradt belőle, a testéből, ahogy mögöttem állt, mellkasa a hátamhoz ért. Olyan biztonságos érzésnek tűnt.
- Royce! – nyitott ajtót Maggie nagyi, az anyai nagymamám.
- Maggie nagyi? – pislogtam értetlenül, ő pedig magához húzott és alaposan megölelgetett.
- Jajj, kisunokám! Úgy hiányoztál! Kit hoztál magaddal? – engedett el és Keaton felé indult, aki némileg meghökkent arccal álldogált mögöttem. – A fiúd?
- Ő csak egy barátom, nagyi – magyarázkodtam, de addigra Maggie nagyi már elkapta Keatont és alaposan megölelgette és megpuszilgatta.
- Richard! – kiabált nagyi át a házon. – Megjött Royce!
- Rolls-Royce! – jelent meg nagyapa és boldogan üdvözölt. Egészen baba korom óta így hív, a becenevet ugyebár az autótól kaptam.
- Szia nagyapa! – öleltem meg örvendezve, egy pillanatra elfelejtve, hol is voltam és miért.
- Elhoztad a fiúdat? – méregette Keatont nagyapa.
- Ő csak egy barátom, papa – mentegetőztem ismét, persze teljesen feleslegesen.
- Keaton Enoch vagyok - mutatkozott be illedelmesen Keat. – Royce és én osztálytársak vagyunk és szomszédok.
- Meg barátok – tettem hozzá a pontosság kedvéért, fél szemmel láttam, hogy nagyi
huncutul rám kacsintott.
Hirtelen észrevettem anyát a szoba túlsó végében. Nagyi azonnal kiszúrta, hogy mit figyeltem, így hamarjában közbeszólt.
- Mit álldogálsz ott, Grace? Gyere ide és öleld meg a lányod! – utasította lányát nagyi, mire anya egy aprót bólintva hozzám sétált, majd lassan megölelt.
Hamar elengedett.
- Isten hozott, Royce! – mondta végül, de szinte alig nézett rám.
- Szia, anya!
- Elhoztad egy barátod?
- Ne haragudj, hogy nem szóltam előre!
- Semmi baj, megoldjuk – biztosított Keathez lépve. – Grace Bow vagyok, Royce édesanyja.
Keaton arca érzelemmentes, de látszott rajta, hogy feszült. Mérges és dühös. Haragos. Bármit is tehet anya, az az érzésem, Keaton sosem bocsájt meg neki, amiért elfordult a lányától. Mert még élt.
- Keaton Enoch – fogtak kezet.
- Csá, Rocye! – intett nekem Kav a konyhából, majd felsétált az emeletre.
- Hát ez jól ment – dünnyögtem magamban.


Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2017/09/varatlan-66resz.html
Előző rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2017/08/varatlan-64resz.html
Bejegyezte: dátum:

2 megjegyzés :

Feliratkozás: Megjegyzések küldése ( Atom )