Avery
„Az igaz barát (...) ugyanott születik, ahol a hősök.”
/Bódi Attila/
Chase
pontosan úgy szórakoztatott egész este, mint mikor kicsik voltunk. Mindent
bevetett, hogy megnevettessen, én pedig nem álltam neki túlságosan ellent.
Mindig is szerettem a vicceit, a bohóckodását. A legtöbbször már önmagában maga
a tudat is felderített, hogy azt szeretné, jobb kedvem legyen.
Egy
kicsit zavart ugyan, hogy Hunter gyakorlatilag lyukat égetett a hátamba a
tekintetével. Néha rápillantottam, olyankor sem kapta el a tekintetét, csak
nézett rám mereven. Nem nagyon tudtam ezt hova tenni, így egy idő után úgy határoztam, megkérdezem, mi a baja.
-
Mindjárt jövök – ígértem Chasenek, majd eloldalaztam. Beau éppen otthagyta egy
kicsit Huntert egyedül, így pont itt volt a lehetőségem. Azonban beelőztek.
Shanica
Kinsey volt az, Hunter… Ismerőse,
vagy ki.
Így hát
nem volt mit tenni, megtorpantam és csak bámultam őket. A lány
Hunter dereka köré fonta karjait és csábosan rámosolygott. Hunter ezúttal nem viszonozta se az ölelést, se a mosolyt, hanem
megragadta a Shancia karját és lehámozta magáról.
Shancia
némileg meglepetten nézett fel rá, valószínűleg ez
általában nem így zajlott a múltban. Hunter mondott valamit, amit Shanica
felháborodottan vett tudomásul. Hunter nagyot sóhajtott, majd elemelte e
lányról a tekintetét és megpillantott engem. Egy másodperc erejéig meghökkent,
amiért végignéztem a jelenetet, aztán összehúzta a szemét és ellépett Shanica
mellett. Egyenesen hozzám jött.
-
Kémkedsz, Ave? – hajolt közel, hogy a nagy hangzavarban halljam, amit mond.
Jólesően kirázott a
hideg a közelségétől.
- Ugyan
miért kémkednék? – igyekeztem megkeresni a hangom.
- Nem
tudom – ölelte át fél karjával a derekam és magához húzott.
-
Minden percben más lány csüng a karodban, igaz? – kérdeztem halkan, a vállára
simítva a tenyerem.
- Lényeges
különbség az, ha rajtam csüngenek vagy én csüngök rajtuk – célzott arra, hogy a
mi esetünkben ő kezdeményezett.
Nagyot
sóhajtottam. Fájt belegondolni, hány lánnyal lehetett együtt az elmúlt hat
évben. Csak magamnak akartam.
-
Hunter… – vettem egy mély lélegztet, ő pedig
végigsimított a derekamon.
- Menjünk,
igyunk valamit – invitált, majd elengedett. Meleg érintése nyomán mintha
hideget éreztem volna, szinte fáztam. Nem sokáig kellett „szenvednem”, mert a
következő pillanatban ujjai megtalálták az enyémeket. Nem fogta meg a kezem, csak összefűztük az ujjainkat.
- Okés
– bólintottam nagyot nyelve és követtem a konyhába.
-
Meghoztad a szoknyapecért? – üdvözölt minket elégedett vigyorral az arcán
Chase.
-
Hallgass! – mordult rá Hunter hűvösen.
Nem
tetszett ez a hangnem. Hunter és Chase mindig is nagyon jó barátok voltak, de
kis korunk óta mindig köztük volt a legtöbb konfliktus és rivalizálás. Ahogy
elnézem, ez a mai napig sem változott.
Ők ketten mindig más féle barátok voltak,
mint a többiekkel. Bátran egymás képébe vágták az igazságot és rengeteget
versenyeztek egymás ellen. Persze, nem azt mondom, hogy a többiek állandóan
hazudoztak volna, de úgy gondolom, vannak helyzetek, mikor jobb a másiknak, ha
megkíméljük a teljes igazságtól. Bizonyos határokon belül! Őket viszont ezek a helyzetek sem tartották vissza, ebből volt a sok konfliktus.
-
Hunter! – tettem csípőre
szabad kezem és szúrósan néztem a mellettem álló fiúra.
- Mi
van? – fordította felém a fejét, tekintete nem volt valami kedves. Ahogy a
hangja sem.
- Ne
beszélj így Chaseszel! – pirítottam rá szelíden, mert valójában viccnek
szántam.
- Hát
hogyne – engedte el a kezemet, majd a fiúknak biccentve egyet jól otthagyott.
Előző rész:
Hunter annyira de annyira... Ahhw ❤❤❤ Lécci legyen több rész ��
VálaszTörlésAhhhw légyszii folytaaasd😍😍😍😍😍😍
VálaszTörlésAhhhw légyszii folytaaasd😍😍😍😍😍😍
VálaszTörlés������ folytatáááást! Imádom!
VálaszTörlés