Február 3. hétfő
Az elmúlt egy hétben Konráddal reggelente találkoztunk
útközben, hogy egy kicsit ösztönözve legyen a nem késésre. Az már egy másik
dolog, hogy ő mit össze szenvedett ezen.
Gyakorlatilag, mivel ellenkező irányba lakunk, mindennap túljött a sulin, hogy aztán együtt visszamenjünk. Félreértés ne essél, nem én kívántam ezt így, ő ajánlotta fel, én csupán kaptam az alkalon.
Hétfő reggel révén földrajzzal kezdtünk, így hét harminckor a találkozónkra kijelölt helyen várakoztam,
mikor megrezdült a telefonom.
Konrád üzenete: Elaludtam, bocsi. Ne várj rám! 😉
Úgy éreztem, túlságosan is elégedett ezzel.
Az osztályterembe lépve mindenkit üdvözöltem, majd leraktam
a cuccaim a padomra és előre vonultam a lányokhoz.
- Sziasztok! – vetettem le magam fáradtan Csenge mellé,
mivel Eszti a padon csücsült.
- Szia Lean! – köszöntött boldogan Eszti, egy fürge ölelés közepette.
- Fáradtnak tűnsz. Megint vashiányos vagy? – nyomta a homlokomra kezét Csenge aggódva.
- Dehogy – ráztam a fejem nevetve.
- Hosszú volt az éjszaka? – kuncogott Eszti.
- Tényleg, hol van Konrád? – érdeklődött Csenge kíváncsian. – Mostanában sikerült időben
beimádkoznod a suliba.
- Elaludt – forgattam a szemem, mire felnevettek.
- Megint önmaga, mi? – mosolygott huncutul Csenge.
Épp válaszolni készültem, mikor Hanna sorolt első
padhoz, közvetlen elénk ugyebár.
- Sziasztok! – köszönt kissé félénken.
- Szia Hanna! – integetett neki Eszti, majd mi is
köszöntünk.
Az utóbbi egy hétben Hanna egy kicsit elkezdett hozzánk
csapódni, persze kizárólag csak a maga visszafogott módján. Mi nyilván ez
cseppet sem bántuk, mert nagyon szimpatikusnak tűnt és szerettünk volna segíteni neki beilleszkedni.
- Hogy telt a hétvégéd? – kérdeztem kedvesen mosolyogva.
- Köszi, nagyon jó volt. Sokat tanultam, meg edzettem.
- Ez tényleg jól hangzik – nevette el magát Csenge, amolyan
ironikusan, de nem bántóan.
- Szeretném behozni a lemaradásom – magyarázta Hanna.
- Nem vagy annyival lemaradva, mint hinnéd – nyugattam meg.
Nagyon szuperül kosarazott, nem is értettem, hogy nem került
be a anno, fél éve a felvettek közé. Bár azon nem gondolkodtam, ki helyett
jöhetett volna. Mindenestere nagyon ügyesen játszott, különösen jó érzéke volt
a távoli dobásokhoz. Valószínűleg azért, mert alacsony volta
miatt nem gyakran tud betörni a palánk alá.
Konrád üzenete: Kábé tíz percet kések.
Egy apró fintort vágva mutattam meg az üzenetet Csengének,
aki felnevetett.
- Mi az? Mi az? – kérdezte Eszti odahajolva.
- Konrád írt, hogy tíz percet késik – közöltem.
- Végre megint önmaga lehet – kacsintott rám Eszti.
- Konrád késni szokott? – érdeklődött Hanna.
- Mondjuk úgy, hogy nála az a pláne, ha időben
itt van – magyarázta Csenge jókedvűen.
- Az elmúlt egy hét csak egy ritka csoda volt – folytatta
Eszti. – Luca megemberelte.
- De csak egy hét erejére – ingattam a fejem, de én is
mosolyogtam.
Luca üzenete: Ez most úgy hangzott, mintha majd szólnom kéne a tanár
úrnak, nehogy lemaradj valamiről.
Konrád üzenete: Ja, azt borzalmasan bánnám.
Luca üzenete: Nem tudnál vele együtt élni.
Konrád üzenete: Nem bizony. Kérlek, intézd el, hogy ő
is késsen annyit, mint én.
Luca üzenete: Jó, majd bezárom a tanáriba.
Konrád üzenete: Félelmetes tudsz lenni, mikor ilyeneket mondasz halál
komoly arccal.
Luca üzenete: Nem is látsz.
Konrád üzenete: De már ismerlek.
(ő ugyan nem Luca, de ez a tipikus "Konrád megint késik" fej)
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése