2017. szeptember 6., szerda

Kosársuli, 61.rész

- Ugye nem keseregsz, mert nem lettél kezdő?  nyújtotta a kezét Konrád, én pedig meleg tenyerébe csúsztattam a sajátom. Megnyugtató érzés volt. Gyönyörűen szállingózott a hó. 
Arra gondoltam, most talán az igazat kellene mondanom. Hiszen Konrádról volt szó. Az én Konrádom. Idővel így is, úgyis belelátott volna a fejembe és tudta volna, hogy hazudtam. Plusz, együtt jártunk. Nem kellett hazudnom. Nem kellett.
- Tulajdonképpen, eleinte eléggé megviselt - vallottam be.
- És most? - hajtotta le a fejét a tekintetem keresve.
- Igaza volt Vili bának. Sokat voltam sérült, mások emiatt sokkal többet adtak bele.
- Többet tudtak beleadni - javított ki arra célozva, hogy nem magam miatt nem tudtam annyit beleadni. Mármint magam miatt, de nem feltétlen az én hibámból kifolyólag.
- Igen. Szóval elhatároztam, hogy kihozom magamból a legtöbbet, hogy a következ
ő meccsre már benne lehessek a kezdőben. Melletted - tettem hozzá.
Konrád elégedett arccal nyugtázta a célomat.
- Szeretnék együtt játszani veled, Bokasérült lány! - mosolygott rám biztatóan, majd megcsókolt.
Olyan hat óra körül éppen a ma feladott Balassi Egy katonaének című vershez feltett kérdéseken töprengtem, mikor sokadszorra megrezdült a telefonom. Nagyot sóhajtottam. A pályán kívül sosem ment olyan jól a koncentrálás. Tanulás közben nem egyszer a kezembe tévedt a mobilom, amikor amolyan „csak ránézek, öt perc az egész” címen jó egy órát elvesztegettem a drága időmből.
Most is azzal az elhatározással oldottam fel a képernyőt, hogy csak megnézem, ki írt, aztán folytatom is a magyart.
Csenge üzenete: Balassi teljesen kikészít…
Luca üzenete: Nekem mondod? Vagy fél órája itt ülök felette
Ezt persze megtoldottam jó pár sírva nevetős smiley-val.
Csenge azonban éppen nem volt elérhető, nagyjából 15 perce küldte az üzenetet, úgyhogy nem válaszolt.
Eszti üzenete: Ugye nem búsulsz, Lean? Olyan ügyes vagy, a következő kezdőben biztosan benne leszel!
Elmosolyodtam. Ez igazán jól esett.
Luca üzenete: Köszönöm, Eu! Hajtani fogok! 😉
A következő üzenet Konrádtól érkezett, nem volt benne más, mint három szomorú arcocska.
Luca üzenete: Téged is Balassi izzaszt?
Konrád persze online volt, így szinte rögtön érkezett a válasza.
Konrád üzenete: Balassi? Nem. Még véletlenül sem :D
Hát persze.
Luca üzenete: Akkor mi a gond? Lemészároltak a bohócok?
Céloztam az egyik videójátékra.
Konrád üzenete: Túl kevés volt a mateklecke.
Luca üzenete: Konrád? Késő srác? Te vagy az?
Konrád üzenete: Nagyon vicces itt valaki.
Luca üzenete: Oh, ez lennék én?
Szórakozottan elvigyorodtam.
Konrád üzenete: Szóval. Magyar leckét írsz?
Hagyta figyelmen kívül a kérdésem.
Luca üzenete: Úgy ám.
Konrád üzenete: Volt magyar lecke?
Teljesen előttem volt az arca, ahogyan ezt a kérdést feltehette. Az elgondolkodó feje, ahogy összehúzott szemekkel oldalra néz, majd felszalad a szemöldöke.
Luca üzenete: Igen, úgyhogy írd meg szépen. 110. oldal, első három kérdés.
Konrád üzenete: Majd holnap.
Luca üzenete: Holnap első óra magyar.
Konrád üzenete: Jól van. Megyek és megválaszolom.
Luca üzenete: Csók!
Köszöntem el és odabiggyesztettem egy csókot dobó arcocskát.
Az utolsó üzenet feladója Hanna volt, akinek az ismerősi felkérését nem sokkal korábban engedélyeztem.
Hanna üzenete: Szia Luca! Ne haragudj, hogy zavarlak. Esetleg tudnál nekem segíteni a magyar leckében? Az első kérdés alapján fürtábrát kell készíteni, de nem vagyok benne biztos, azt hogyan is kell. Köszönöm szépen a válaszod!
Ennél udvariasabb üzenetet még nem nagyon olvastam, így jókedvűen pötyögtem be a választ.
Luca üzenete: Szia Hanna! Igen, ez a magyar tanárnő mániája. Igazából nagyon egyszerű, olyasmi, mint a pókhálós ábra. Az megvan?
Válaszolt, hogy igen köszöni én pedig folytattam a magyarázást.



1 megjegyzés :