2017. július 10., hétfő

Váratlan, 59.rész

Keaton mellett ébredtem. Jobban mondva, sokkal inkább rajta. A nappalijukban voltunk, a kanapén, ahol este tévéztünk. Keat félig alattam feküdt, fejem a mellkasán, kezem a csípőjén, karja a derekamon.
Óvatosan megmozgattam a fejemet, hogy felpillanthassak rá. Lehunyt szemekkel, szép, egyenletesen, halkan szuszogott. Arca közel volt az enyémhez, tenyere csaknem égetett a derekamon, mellkasa szabályosan emelkedett és süllyedt.
Az este én aludhattam el hamarabb, ahogy elnéztem, Keat még be is takart.
- Nézel, miközben alszom? – szólalt meg egyszer csak, továbbra is csukott szemekkel.
- Nem – hunytam le fürgén a szemeim és gyorsan elfordítottam a szemem.
Tíz perccel elteltével Keaton ismét álomba merült, én viszont képtelen voltam visszaaludni. Óvatosan lehámoztam magamról a karját és felültem a kanapén. Összeszedtem a cuccaim, felvettem a cipőm és a kabátom, majd szépen kiosontam.
Még csak fél hét volt, így volt egy órám addig, hogy suliba induljak. Hazamentem, lezuhanyoztam és felöltöztem.
Hétkor csöngettek. Egyszerre ijedten és izgatottan pillantottam ki az ablakon. Nem Keaton volt az. Hanem Wyatt.
- Szia, Wy – engedtem be, ő pedig nyomott egy puszit a fejemre.
- Szia, Roycy.
- Mi újság? Minden rendben? – érdeklődtem a váratlan látogatása végett.
- Persze, csak gondoltam, mehetnénk együtt suliba – vont vállat, ledobva magát az egyik bárszékbe.
- Ezt nem Zaynek kellett volna elsütnöd? – nevettem el magam.
- Vicces – fintorgott.
- Figyelj, Wyatt. A múltkor el akartam mondani valamit… - kezdtem bele.
- Igen, emlékszem – vágott közbe.
- Emiatt vagy itt? – röhögtem el magamat.
- Nincs kizárva – ismerte be.
- Reggel hét van – csóváltam a fejem hitetlenül.
- Mi lehet jobb időpont ennél? – vont vállat.
- Nem arról volt szó, hogy nem sietsz? – mulattam.
- Ne haragudj, Roycy, de már vagy nyolc hónapja várok türelmesen – tört ki belőle.
- Tudom – bólintottam.
- Eszem ágában nincs siettetni, egyszerűen csak… - magyarázkodott.
- Tudom – szóltam közbe.
- Bocsi.
- Nagyon fiatalon kezdtem el kosarazni, mert a fél testvérem, Landon nagy játékos volt. Hat évvel volt idősebb nálam, de vagy ötvenévnyi tehetség szorult belé – kezdtem bele teljesen váratlanul és hirtelen.
- Értem – biccentett az arcomat figyelve.
- Anyám második házasságából születtem. Az elsőből Landon, az idősebb fiú és Kav a kisebb. Landon és én iszonyatosan jóban voltunk, testvérekként tekintettünk egymásra és a korkülönbség ellenére ő volt a legjobb barátom. Mindig volt jegye NBA-s meccsekre és mindig magával vitt, azzal a tervvel, hogy engem is nagy játékossá nevel majd. A tizenötödik szülinapomon a szüleim szobafogságra ítéltek. Mindegy, miért. Landon aznapra jegyeket szerzett, VIP helyre a szülinapom alkalmából. Megszöktetett, hogy elvihegyen. A meccsre menet azonban az egyik kereszteződésnél belénk hajtott egy autó. Landon vezetett, az ő oldalát érte a nagyobb ütés. 
- Royce. – Wyatt tekintete szomorúan csillogott. Sejtette, mi lesz a történet vége.
- Landon azonnal meghalt. A baleset után Kav megutált, mert engem hibáztatott a bátyja haláláért, anyám és apám végleg összebalhéztak, mert az apa engem védett, míg anya a fiát.
- Sajnálom, Roycy. Részvétem – húzott magához Wyatt és szorosan megölelt.
- Köszönöm – fontam a kezem a dereka köré.


Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2017/07/varatlan60.html
Előző rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2017/06/varatlan58.html
Bejegyezte: dátum:

6 megjegyzés :

Feliratkozás: Megjegyzések küldése ( Atom )