- Szóval, te csak így betörsz mások lakásába – csuktam be az
ajtót, miután mindketten bent voltunk a házban.
- Lelkiismeretfurdalás nélkül – értett egyet Keat, miközben
lehajolt kikötni a cipőfűzőjét.
- És mégis milyen alapon? – vettem le én is a cipőimet.
- Úgy jött le, hogy a meghívás mindkettőnknek szól
–
vont vállat
cseppet sem zavartatva magát.
- Pedig csak Wyattnek szólt – húztam le a kesztyűket a kezemről.
- Most már mindegy, itt vagyok – „törődött”
bele, mintha nem ő
tört
volna be egy szó
nélkül.
- Még nyugodtan elmehetsz – ajánlottam fel kedvesen.
- Hm – biccentett. – Akkor, körbevezetsz?
- A kijárathoz szívesen elvezetlek – fintorogtam a konyhába
indulva.
- Olyan a házatok, mint az enyém – jegyezte meg Keaton olyan
hangsúllyal, mintha csak most vette volna észre.
- Szerintem ebben az utcában mindegyik ugyanolyan – közöltem.
- Jogos az észrevétel – ismerte el, majd helyet foglalt a pult előtti egyik magas,
bárszék
szerű
széken,
ujjait összekulcsolta
a pulton, és
várakozásteljesen
bámult
rám.
- Igen? – vontam fel a szemöldököm.
- Azt ígérted, kakaózunk – billentette oldalra fejét.
- Wyattnek ígértem – dünnyögtem, de azért lemondóan a
konyhaszekrény irányába indultam, és kivettem két, sima, fehér bögrét.
- Inkább főzzünk
kakaót
–
állt
fel Keaton, és
mellém
sétált.
– Hol találok lábost? Mondjuk – keresgélt – itt?
Nem hiszem el. Vagy tíz különböző rekesz, szekrény,
polc van, és
elsőre
eltalálta,
melyikben vannak a lábasok.
- Jártál már itt?
- Nem – ingatta a fejét.
- Akkor kémkedsz utánam?
- Ennél akad jobb dolgom is. Ennél bárkinek akadna – oltogatott jó
szokásához híven.
- Be van kamerázva a ház? – forgolódtam kamerák után kutatva.
- Nem tudok róla. Miért?
- Semmi – legyintettem.
- Mérj ki 8 dl tejet – utasított, miközben a tűzhelyre helyezte
a lábost.
- Igenis.
- Remélem, van itthon kakaóporotok – lépett be a kamrába, majd
néhány pillanattal később
már
vissza is tért
kezében
az igazi, nem cukrozott kakaó dobozával.
Egy evőkanálnyit
–
nem tudom, honnan szerzett kanalat – bele is rakott a
lábosba,
majd összekeverte
másfél
evőkanálnyi
cukorral.
- Nagyon házias vagy – ismertem el.
- Ez csak kakaó – nevette el magát. Nem volt benne semmi gúny, sem
irónia, sem szarkazmus. Őszinte
nevetés
volt. Nme vagyok egy szívbajos alkat, de emiatt kis híján megállt a szívem.
- Akkor is – nyögtem ki. Tudtam, miért ilyen, hisz olyan régóta
magára van utalva, bizonyára ennél sokkal, de sokkalta többre képes.
- Még a nagymamámtól tanultam, hogyan kell finom kakaót főzni – mesélte.
- Melyik nagymamád?
- Aki Kyliera is vigyáz.
- Értem.
- Tejet – nyújtotta a kezét, én pedig átadtam neki a mérőedényt.
Keaton először
egy kevéske
tejjel felkeverte a kakaós cukros masszát, majd hozzáadta a maradék folyadékot
is, és alágyújtott.
- Most már csak fel kell forralni, igaz? – érdeklődtem mellette álldogálva,
a kakaőt
figyelve.
- Csak nem tudsz te is kakaót főzni? – vágott direkt meglepett fejet,
miközben felkapott egy konyharuhát és letörölte az általam kilögybölt néhány
csepp tejet, majd az anyagot a vállára dobta és visszatért a kavargatáshoz.
- Emlékszem, anyukám is csinált nekem – mondtam mosolyogva.
- Biztos fantasztikus asszony – nézett le rám Keaton egy bíztató
mosoly kísértetében.
- Az – bólintottam mélyen Keaton szemébe nézve. Szomorúan.
Következő rész:
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése