- Talán előnyösebb volna, ha előbb előre tanulnál meg korcsolyázni, mintsem
hátra - jegyezte meg Keaton.
- Én is tudom - vágtam rá szúrósan.
- Ne engem próbálj utánozni - folytatta a piszkálásom, miközben fixen tartotta
a kezeimet.
Mikor a jégre léptem, első dolgom volt, hogy eltanyáltam,
Keaton alig bírt elkapni. Hiába az egykori koritudás, a jelek szerint ez nem
olyan, mint a biciklizés, hogy nem felejti el az ember. Így hát Keat
felajánlotta, hogy megtanít, vagy újratanít korcsolyázni, én pedig belementem,
mert nem akartam Wyattet zaklatni. Olyan aranyosan elvoltak Zayleevel.
Keaton természetesen tökéletes kor a oly a tudással rendelkezett, így a kezdetektől fogva hátrafelé haladt, hogy szemben
állhasson velem, és fogja a két kezemet, nehogy elessek.
- Nem próbállak utánozni - vitatkoztam.
- Túl közel vannak egymáshoz a lábaid. Inkább tartsd őket
kicsit terpeszbe - javasolta, én pedig vakon követtem.
Egészen sikerült megvalósítanom, de akkor Wyatték felé pillantottam, és elvesztettem az egyensúlyom.
- Rám figyelj, hercegnő! - intett Keaton, egy kicsit megszorítva a
kezem.
- Igenis.
- Mi olyan érdekes arra? - érdeklődött.
- Csak Wyattet meg Zayt figyeltem - vallottam be kértelés nélkül.
- Nem kell a kerítő nagyasszonyt játszanod - mondta Keaton
nyugodt hangon.
- Én is tudom. Csak jó őket így látni. Ilyen... - kerestem a megfelelő szavakat.
- Harmonikusnak? - segített ki.
- Igen. Zay nem szapulja Wyattet.
- Ezt mondjuk nem tudhatjuk - célzott Keaton arra, hogy hallótávolságon kívül voltunk.
- Hogyan teltek a napjaitok, amíg nem voltam itt? - kérdeztem
összehúzva a szemem, mire Keat nagy meglepetésemre elnevette magát.
- Én is ezt szoktam kérdezni magamtól - felelte.
- Mi? - kérdeztem vissza, mert nem tudtam, jól hallottam e, és ha igen, mire
célzott ezzel.
- Semmi - legyintett egyik kezével elengedve az enyémet, aminek következtében
megint elborulni készültem.
Keaton szabad kezével fürgén elkapta a derekamat és megtartott. Arcunk vészesen
közel került egymáshoz.
- Az életünk közel sem volt ilyen mozgalmas – mondta mélyen a
szemembe nézve.
- El sem hiszem, hogy ezt hangosan kimondtad – csúszott ki a
számon, mire Keaton óvatosan talpraállított, és ismét útra keltünk.
- Nem mondtad, hogy jó vagy rossz a mozgalmasság – emlékeztett,
mivel enélkül a megjegyzés nélkül túl kedvesek lettek volna a szavai.
- Valóban nem mondtad – helyeseltem, mert kivételesen biztos
voltam benne, hogy igenis pozitív értelemben értette.
- Gondolom, azt mondanom sem kell, hogy egyáltalán nem álltunk
kapcsolatban Zayleevel – kezdett bele a mesélésbe, amivel egy pillanatra
meglepett. Nem azzal, amit mondott, hanem hogy unszolás nélkül állt
rendelkezésemre, és teljesítette a kérésem, válaszolt a kérdésemre.
- Igen, ezzel a résszel tisztában vagyok – bólintottam, igyekezve
talpon maradni.
- Wyatt többnyire a kosárcsapattal lógott. – Érdekes volt, hogy
Keaton általában Wyattet a vezetéknevén szólította, ha hozzá intézte
mondandóját, de ha róla beszélt, akkor meg a keresztnevét mondta.
- És Zay?
- Nem azzal tengettem a napjaimat, hogy figyeltem, mit csinál Zaylee
Coen minden áldott nap – vágta rá, mire elfintorodtam.
- Akkor mivel tengetted? – érdeklődtem kíváncsian. – Te kivel
lógtál?
- Én nem szoktam csakúgy lógni – ingatta a fejét.
- Na, jó – sóhajtottam és lepillantottam a kezeimre, amit Keaton
továbbra is fogott. – Tudom, hogy nem figyelted Zayt, de ettől még tudod, mivel tengette a napjait, vagy kikkel töltötte az idejét. Te ilyen vagy. Mindent
látsz, mindent hallasz.
- Egyedül volt.
- Mindig? – szorult össze a szívem.
- Az elmúlt három évben, igen.
- Wyatt miért nem tett semmit?
- Szerinted nem próbálkozott állandóan?
- De.
- Zaylee szépen, lassan mindenkit ellökött magától. Próbáltak vele
barátkozni előtted mások, de nem különösebben akart barátkozni. Úgy tűnt, el
van magában.
- És Wy hogy viselte ezt?
- Gondolom, feltűnt, hogy az az idióta közel azóta szerelmes Zaybe, amióta
csak megismerte – pillantott rám jelentőségteljesen Keaton, kicsit közelebb
vonva magához.
- Feltűnt – mosolyodtam el őszintén.
- Nagyon szenvedett, míg meg nem érkeztél. Azt hiszem, mindhárman
szenvedtünk.