2018. május 19., szombat

Töréspontok, 21.rész

Baek nem festett totál hülyén maszkban, szemüvegben és sapkában. Nálunk amúgyse feltűnők a maszkos emberek, itt szinte mindenki hord különböző okokból.
Persze, egy nagyon megszállott kpop fan minden maszkos emberről lerántja azt, hátha egy híreség, mondjuk Baekhyun rejtőzik alatta.
Szerencsére azonban úgy tűnt, a fanatikusok másfele mulatják az idejüket, kölcsönözve ezzel néhány szabad és kellemes percet nekünk. Baek cipelte a könyvekkel teli dobozom, míg én a bőröndömet húzva caplattam végig a folyosón.
- Lesz szobatársad? – érdeklődött Baek kíváncsian.
- Miért? Azon agyalsz, hogy kellene bemutatkoznod neki? – vigyorodtam el.
- Üdvözöllek. Byun Byung-Soo vagyok, Se-Ryung bátyja – vágta rá gépiesen, mire elnevettem magamat.
- Byun Byung-Soo? A vezetéknevedről legalább nem kell hazudnod – vigyorogtam, hogy a testőre keresztnevét venné fel.
- Szerintem király álca.
- Ő mondta, hogy biztonság kedvéért ez legyen a fedőneved?
- Nem gondolod, hogy magamtól ki tudnék találni egy álcát? – biggyesztette le az alsó ajkát, aminek láttán ott helyben össze tudtam volna csinálni magam. Elnézést a nyers megfogalmazásomért.
- Ó, dehogynem!
- Akkor jó. Csak mert ez tényleg az ő ötlete volt ismerte el lesütött szemekkel, amin persze nevetnem kellett.
- Semmi baj, majd legközelebb – csipkedtem meg az arcát játékosan. Baekhyun az érintésem következtében felkapta a fejét és egyenesen a szemembe nézett. Arcomról lehervadt a mosoly, ujjaim pedig mintha az arcához ragadtak volna, képtelen voltam elemelni a kezem selymes bőrétől. Csak álltunk ott, egymással szemben, tekintetünk összefonódott és én még az arcát is tapiztam.
- Ööö, megérkeztünk – tértem hirtelen magamhoz, elkapva a kezemet és elfordultam az ajtó irányába.
- 48? – akadt meg a tekintete a szobám ajtaján díszelgő számon.
- Hidd el, ez tényleg csak egy oltári nagy véletlen! – engedtem el a bőröndöm fogóját és védekezően feltartottam a kezeim.
Eddig fel sem tűnt, pedig köztudott Baek rajongói körében, hogy a 48 a kedvenc száma.
- Ilyen véletlenek nincsenek – rázta a fejét hitetlenkedve.
- Esküszöm neked, ebben tényleg nincs benne a kezem – folytattam a mentegetőzést.
- Ennyire nem vagy a fanatikus megszállottam? – pillantott rám felvont szemöldökkel.
- Nem állítom, hogy nem lettem volna képes rá, de ez csupán a véletlen műve.
Baek felnevetett és dünnyögött valamit, amiből egy szót sem értettem, de inkább ráhagytam.
- Egyébként nincs szobatársam – ütöttem be a kódot az ajtón lévő zár fölötti kis gépezedbe, mire az ajtó kinyílt.
- Annyi az álcámnak – kacsintott rám, aztán mindketten beléptünk a szobába, Baek pedig lecsúsztatta a maszkját az állára. – Mi a kódod?
- Miért is árulnám el? – vágtam amolyan „mégis mit képzelsz te rólam” fejet.
- A telefonszámom? Vagy a nevem számokkal? – faggatott engem heccelve.
- A születésnapod – feleltem, mire elkerekedett a szeme.
- Komolyan?
- Dehogy, még csak az kéne. Xiumé – jelent meg egy kis huncut mosoly az arcomon, Baek pedig elfintorodott.
- Chh – lépett el mellettem és lerakta a dobozt az asztalra.
- Igazából a húszas szobát akartam, mert ugye az Xiumin kedvenc száma – lendültem bele a hazugságáradatba, csak épp fogalmam nem volt, valójában mi Xiu kedvenc száma és csak reméltem, hogy Baeknek sincs. – De persze az foglalt volt és felajánlották a 48-ast, nekem meg halvány lila gőzöm se volt róla, hogy ez a kedvenc számod. Mármint, nyilván tisztában vagyok vele, csak akkor nem esett le.
- Igen? – vágott megértő, kedves arcot.
- Igen, most képzeld el. De ha már lemaradtam A Xiu-s szobáról, gondoltam, legalább a szülinapja lehetne a kódom.
- Ezért ütöttél be hat darab egyest?
Basszus!
- Nem hiszem el, hogy meglested a kódomat! – böktem felé a mutatóujjammal vádlón.
- Nagyon látványosan csináltad – nevetett.
- Jó, az a helyzet, hogy ez az alap kód, majd csak most fogom megváltoztatni – próbáltam kihozni a helyzetből a lehető legtöbbet.
- Világos. Xiu kódjára – bólogatott.
Lemondóan felsóhajtottam és leültem az ágyra.
- Hagyjuk.
- Nem értelek – sétált mellém és helyet foglalt közvetlen mellettem. – Egy csomó rajongómnak velem kapcsolatos dolog a kódja, én vagyok háttérképük és a szobájuk falán is ott feszítek.
- Honnan veszed ezt? Nem vagy te egy kicsit beképzelt?
Csak nevetett.
- Miért érzed cikinek ezt?
- Mert a legtöbb rajongóddal nem barátkozol csak úgy. Nem akarom, hogy megszállottnak tarts – vallottam be lehajtott fejjel, mire két ujját az állam alá csúsztatta, arra ösztökélve, hogy felemeljem a fejem és a szemébe nézzek.
- Hogy őszinte legyek, kifejezett tetszik, hogy ennyire odavagy értem.

(az a bizonyos alsó ajakbiggyesztés)

Következő rész:
Előző rész:

2018. május 18., péntek

A vonzás törvénye, 54.rész

Miután megosztottam, hogy is mondjam, a nézeteimet Ace-szel, meglepő módon nem változott semmi. Mármint, ezt pozitívumként értem. Már amennyire lehet pozitívumnak nevezni. Arra próbálok célozni, hogy ahelyett, hogy megsértődött volna (nem mintha sűrűn szokott volna ilyet) és inkább más lányokra összpontosított volna, lepattant róla az egész és jókedvű maradt. Nyilván ez az ő esetében annyira nem meglepő, de az én esetemben annál inkább, tekintve, hogy én sem akadtam ki, hanem minden maradt a régiben.
Táncoltunk.
Ez mindaddig rendben is lett volna, míg Marco át nem találta rendezni a párokat és közölte, hogy lesz egy rész, mikor is párt cserélünk. Ezzel nem is lett volna gond, boldogan megszabadultam volna Ace-től, azonban a mellettünk álló pár nem más volt, mint Cage és Jackie.
Épp közölni kívántam, hogy ez teljességgel ki van csukva, de valaki megelőzött.
- Bocs – lépett Cage-ék és közénk Rhett Elivel az oldalán.
- Rhetty – vigyorgott boldogan Ace.
- Gond van? – húzta fel a szemöldökét Marco.
- Semmi, haver – felelte nagy lazán Rhett, mintha nem pont most rendezte volna át kedvére a tánctanár formációját.
Mondanám, hogy feszült helyzet alakult ki, de közelről sem volt az. A jelek szerint Rhetty gyakran tette azt, amihez kedve volt és ezzel a többieknek sem akadt gondja. Király.
- Csak úgy itt hagynál? – pislogott ártatlanul Ace.
- Reméljük, más nem fogdossa majd a fenekem – feleltem jókedvűen.
- Hát azt nagyon ajánlom.
Átszellemült arccal libbentem elé, mire fura képpel meredt rám.
- Mi ez az arc?
- Milyen arc? – vágtam továbbra is pofákat.
- Igazad van. Többnyire ilyen szerencsétlen fejet vágsz – hagyta rám, miközben keze a derekamra kúszott.
- Nem hittem volna, hogy ennyire velem akarsz táncolni – jegyeztem meg, szándékosan piszkálódva.
- Várjunk, álljunk csak meg egy kicsit! – tartotta fel a kezét Marco. – Tetszik így, de lehetne még jobb is. Egy nagy kört kellene alkotni és nem cserélnétek párt, hanem a lányok vándorolnának.
- Vándorlás? – húztam fel az orrom.
- Támogatom az ötletet. Szépen elvándorolhatnál innen – pillantott rám kedvesen Rhett.
- Úgyis visszatérnék hozzád – szorítottam tenyeremet a mellkasomra drámaian.
- Sere! – szólt nekem Marco.
- Tessék?
- Mindenki figyeljen rám! Hogy értsétek, megmutatom, hogy képzeltem el. Sere ugye Ace párja, egy forgással Rhetthez kerülne, majd egy kicsivel később Cage-hez. Aztán vissza – magyarázta Marco.
- Vándorlok – bólintottam fapofával.
- Mutatom, hogy kéne fordulni lányok. Gyakoroljuk egy kicsit ezt – tett szavaihoz hűen Marco és demonstrálta az említett forgást, ahogyan el kéne jutnunk az egyik fiútól a másikig.
Visszacaplattam Ace-hez, aztán mikor parancsot kaptunk, Rhett mellé táncikáltam magamat, a következő jelnél pedig Cage-hez.
- Már csalódott voltam, hogy nem táncolhatok veled - mosolygott le rám Cage, tenyerét a derekamra simítva.
- Mondd csak, Marco-nak is Cole-ként mutatkoztál be? –hecceltem jól mulatva.
- Neked se így mutatkoztam be – nevetett.
- Ezt már annyiszor megbeszéltük – sóhajtottam, mint akit untat a téma. – Nem ellenkeztél. Egy szóval sem mondtad, hogy nem Cole-nak hívnak. Még helyeséletél is!
- Én is annyiszor elmondtam már neked, tetszett, hogy nem emlékeztél a nevemre.


Következő rész:
Előző rész:

2018. május 12., szombat

Éjfél, 15.rész

Wave – Ellenség vagy szövetséges?

- Ismeretlen hölgy a bálban – hallok egy hangot oldalról, mikor kilépek a mosdó ajtaján.
Egy hófehér hajú fiú ácsorog a falnak dőlve, kezeit nadrágjának zsebébe süllyesztve. Haja oldalra van zselézve, hátát a falnak támasztja, egyik lábát behajlítva. Fehér öltönyt visel, nyakkendő nélkül, fehér lakkcipővel.
Ezra D’Éclat, a fény másodszülöttje az.
- Mondja ezt az ismeretlen fiú – vágok vissza.
- Csak neked vagyok ismeretlen, Waverly – mondja lágyan. Mi a… – Esetleg még Elyasnak.
Duplán mi a… Mi a jó élet folyik itt?
- Hogy kinek szólítottál? – adom a felháborodott és értetlen párosítást.
- Kár a színjáték, Waverly. – A világ legtermészetesebb dolgaként mondja ki a nevemet.
Felvonom a szemöldökömet, és bár az arcom nagy részét egy álarc takarja, a tekintetem kivehető, támadásra kész.
- Nincsenek rossz szándékaim – löki el magát a faltól. – Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy bármikor, itt helyben is könnyűszerrel kinyúvaszhatnál.
Gúnyos mosolyra húzom a számat.
Ezra D’Éclat nem lehet gyenge, de fogalmam sincs a valódi erőviszonyokról. A bizalmamba próbál férkőzni vagy komolyan beszél?
Egy csomó kérdésem lenne. Honnan ismer? Mióta tudja, hogy életben vagyok? Hogy ismert fel, honnan tudta, hogy én vagyok az? Mióta figyelhet már Elyast és engem?
- Mit akarsz? – Persze, nem a kérdéseimet teszem fel.
- Gondolom, egy csomó kérdésed van. Miért nem megyünk valami kevésbé veszélyes helyre és beszélgetünk? – ajánlja, de nem dőlök be neki. Hiába tűnik kedvesnek, engem nem ver át.
- Egy tapodtat sem mozdulok innen – jelentem ki magabiztosan.
- A mosdó előtt fogsz ácsorogni egész este? – kúszik egy apró mosoly a szája sarkába.
- A bálról beszélek – pontosítok.
- Vagy úgy – bólint. – Oakes nélkül nem mész sehova.
Hát ez sajnos fél igazság.
Nem mintha függnék Rentől vagy ilyesmi, de ez itt az ő területe, nem ismerem a járást, fogalmam nincs, mi, merre.
Nem felelek, csak várakozásteljesen karbafonom a kezem a mellkasom előtt.
- Ne haragudj, milyen illetlen vagyok! Be sem mutatkoztam – szabadkozik, majd közelebb lép és a jobbját nyújtja. – Ezra Lazare D’Éclat.
- Tudom, ki vagy – fordítom el a fejemet és eszem ágában sincs kezet fogni vele.
Veszi az adást és visszahúzza a kezét.
Lazare? Életemben nem találkoztam a középső nevével. Na, nem mintha sokat tudtam volna róla. Elyas olvasott el megszállottan minden hírt és történést az elemekről, a birodalomról, a szüleinkről. Én mindig meghallgattam, ha elmesélte, nem érdekelt különösebben.
- Szinte biztos vagyok benne, hogy a középső nevemről nem tudtál – mosolyodik el huncutul.
- Nem fogok jópofizni veled, ha erre vársz – válaszoltam távolságtartóan.
Talán ki akar használni. Megzsarolni azzal, amit tud rólam. Hogy tud rólam.
- Azt tanácsolom, a továbbiakban beszélgessünk Oakes társaságában, hátha kicsit elengeded magad – billenti oldalra a fejét, a következő pillanatban pedig feltűnik a háta mögött Ren és cseppet sem fest nyugodtnak.

Ezra Lazare D'Éclat

Következő rész:
Előző rész:

2018. május 8., kedd

Felejthetetlen nyár, 65.rész

- Mi a helyzet odafent? – érdeklődött Dex, miután visszatértem hozzá.
- Coop épp arról álmodik, hogyan szabaduljon meg tőlem, hogy megtarthassa Cicut füstölögtem. 
- Ja – bólintott Dex, kissé elnyújtva a szó végét. – Hát ebben nincs semmi meglepő.
- Kidobna a saját házamból egy idegen macska kedvéért – folytattam a drámázást.
- Képzeld el, hogyan fog reagálni, ha nem a szóban forgó macska mellett ébred majd – tette hozzá Dexter tárgyilagosan.
Válaszul csak tüsszentettem egy hatalmasat.
- Megszerezted a nyakörvet? – váltott témát Dex hirtelen.
- Aha – mutattam fel az említett tárgyat, ő pedig szabad kezével elvette és megvizsgálta.
- Eszerint tényleg Cicunak hívják – ráncolta a homlokát összezavarodva Dexter.
- Már meg sem lepődöm – legyintettem, visszaemlékezve, hogy Coop állította, ő nevezte el a cicát. – Hol lakik?
- A szomszéd utcában – bökött a megfelelő irányba.
- Király. Menjünk – indultam meg rögvest, Dex pedig szófogadóan követett.
- Mi a terved? Becsöngetsz, hogy visszahoztuk a cicát? – érdeklődött jókedvűen.
- Gondoltam, csak berakod a kerítésen és már ott sem vagyunk – vontam meg a vállamat.
- Szerintem hamarabb visszaérne Coophoz, mint mi – jegyezte meg Dex elmélázva.
- Ha visszajön és Coop nem hajlandó megválni tőle, lelépek – jelentettem ki sziklaszilárdan.
- Hogy mondtad? – kérdezett vissza kissé meghökkenve Dexter.
- Nem csak, hogy nem akarok, nem is tudok együttélni egy macskával – fontam karba kezeimet a mellkasom előtt.
- Világos – bólintott, mondván, eddig tudja követni a dolgot.
- Elmegyek valamerre – fejeztem be a mondandómat.
- Mint például? – várta türelmesen a gondolatmenetem végét Dex.
- Mondjuk Amerikába, a házatokba, hogy teleszórjam Coop ágyát dióval – fintorogtam mérgesen, jól tudván, hogy az említett illető allergiás a dióra.
- Jó ötlet – biccentett elismerően Dex.
- Ez az? – torpantam meg egy kisebb házacska kerítése előtt.
- Aha. 28-as házszám.
Megnyomtam a csengőt.
- Azt hittem, csak becsempésszük Cicut és menekülünk – értetlenkedett Dex.
- Hátha a gazdája ezentúl jól bezárja a macskáját a házba – vágtam egy pofát, mire Dex jóízűen felnevetett.
- Igen? – jelent meg egy idős hölgy feje a nyíló bejárati ajtó és a fal közötti résben.
- Jó napot kívánok! – köszöntem azonnal, Dex pedig úgyszintén. – Esetleg ez a macsek nem az öné?
- Cicu? – pislogott a néni hunyorogva.
- Bizony, ő itt Cicu – emelte a magasba Dex az állatot.
- Jaj, már megint elkóboroltál – közeledett felénk a néni, majd kinyitotta a kaput és átvette Dextől a macskát.
- A kertünkben bukkantunk rá – mosolyogtam, kissé szépítve az eseményeket, miszerint valójában az amerikai itt nyaraló haverom hasán szuszogva találtunk rá a macskájára.
- Néha elmászkál, de mindig visszajön – bizonygatta a néni Cicu szőrét simogatva, én pedig elfojtottam egy kitörő tüsszentést.
- Gondoltuk, hátha nem talál haza – mosolygott a nénire Dex. – Nagyon aranyos – vakargatta meg Cicu fülét.
- Köszönöm – pillantott fel a néni Dexre, majd leolvadt az arcáról a mosoly és döbbenten bámult rá.
- Minden rendben? – érintettem meg finoman a néni karját.
- Hogy néz ki a fiatalember arca?
Dexre pillantottam és leesett, hogy a szépséges lila karika még mindig ott díszelgett a szeme körül.
- Jaj, ne tessék megijedni! Elesett és lefejelte az asztalt – legyintettem hanyagul, Dex pedig lassan felém fordította a fejét, egy amolyan „na, ne mondd, mesélj még” arckifejezéssel.
- Remélem, nincs nagy gond – biggyesztette le az ajkát aggódva a néni.
Dex szóra nyitotta a száját, de fürgén megelőztem.
- Ó, ugyan! Kutya baja! Csak haragban áll az asztallal – nevetgéltem, Dex pedig összehúzta a szemeit.
- Jobbulást kívánok! És köszönöm, hogy visszahoztátok Cicut! – indult vissza a néni a házba.
- Tessék rá jobban vigyázni! – szóltam utána. – Lehet, hogy hazatalál, de elütheti egy kocsi vagy ilyesmi.
- Köszönöm, kis drágám! Ügyelni fogok!


Következő rész:
Előző rész: