2018. január 20., szombat

Kosársuli, 70.rész

- Mi van? Egyáltalán nem értem a feladatot - suttogtam Dominiknak kétségbeesetten.
- Nem ártana, ha figyelnél - felelte rám se nézve.
- Én igenis figyeltem! De egyszerűen nem értem, miről van szó - magyaráztam bosszúsan.
- Nézd - bökött a könyvemre közelebb hajolva. - Vannak állítások és csak mellé kell írni, hogy A vagy B mondja.
- Melyik A és melyik B? - ráncoltam a homlokom, mire Dominik nagyot sóhajtott.
- A fiú és B a lány.
- És mit kezdjek azokkal, amikről lemaradtam? - reklamáltam, miközben a háttérben a magnó csak mondta és mondta a magáét.
- Tessék - tolta közelebb a saját könyvét Dominik, épp belefirkantva egy A-t.
- Wáó, Dumbó! - ámultam. - Ha ilyen jó vagy, miért vagy még ebben a csoportban? - fintorogtam.
- Emlékeztetnélek, hogy semmi garancia nincs rá, hogy jók a válaszaim - vetetett rám egy jelentőségteljes pillantást.
- Ugye nem csak random betippelted őket? - húztam fel a szemöldököm vigyorogva.
- Nem tudod, feltűnt e neked, Liliomszál, de az én könyvemben legalább van valami - vágott vissza gúnyosan.
- Szóval, csak betippelted - bólogattam amolyan „ennyit rólad” fejjel.
- Nem - válaszolta lassan és kimérten. - Legjobb tudásom szerint megoldottam, míg te csak nyavalyogtál.
- Én nem is nyavalyogtam! - ellenkeztem rögvest.
- Mi lenne, ha megpróbálnál a feladatra koncentrálni? - túrt a hajába, ismét nagyot sóhajtva.
- Jó - puffogtam előre fordulva.
A délutáni edzés jól sikerült, utána pedig kapkodva öltöztem, hogy minél előbb hazaérhessek és megírjak néhány házit, mire Konrád megérkezik. Kiviharzottam az öltözőből, de olyan lendülettel, hogy egészen ügyesen eltaroltam valakit, aki a szomszédos helységből lépett ki.
- Ez a bosszúd, amiért az én angolom - a tieddel ellentétben - hibátlan lett? - dörzsölte fájdalmas arckifejezéssel a karját Dominik, amit az ütközésünk során bevert a falba.
- Uhh, nem. Bocsi! Nagyon fáj? - léptem közelebb, de ő csak legyintett.
- Dehogy. Megérdemeltem. Túl jó voltam - bólintott egyet nagyképűen, amin persze felnevettem.
- Ja, valakinek le kellett törnie a szarvad - értettem egyet remekül szórakozva a megjátszott önteltségén.
- Szóval, neked hány pontod is lett? - érdeklődött, miközben kiléptünk a suli kapuján.
- Tízből kilenc - motyogtam.
- Mármint egyet hibáztál? - faggatott tovább, pontosan tudva a választ.
- Egy lett jó - fintorodtam el.
- Talán, ha legközelebb nem csak az utolsó kérdésre figyelsz, a többit is eltalálod - bíztatott vigyorogva, mire nemes egyszerűséggel vállon csaptam.
- Hallgass, te mázlista tippelő!
- Én nem tippeltem! - kérte ki magának. - Ilyen, ha valaki tud.
- Tud tippelni, igen. Én is erről beszélek. A szerencséről, ami melléd szegődött. De vigyázz magadra, Dumbó - lengettem meg a mutatóujjam intve őt a jövő rejtelmeitől. - Legközelebb talán engem talál meg a szerencse, téged pedig cserbenhagy.
- Legalább akkor eltalálsz egynél többet is - kacsintott rám, majd felszállt az ellenkező irányba induló metróra.
Nagyot sóhajtva szálltam fel a sajátomra és indultam haza.
Otthon megírtam a matek leckét, majd nagy nehezen magam elé vettem az angolt is, de elég hamar feladtam és inkább foglalkoztam a magyarral meg edzésterveket olvasgattam a neten. Aztán lementem a konyhába, előkaptam a hűtőből a tegnap esti lasagnet és nekiálltam eszegetni úgy, ahogy volt, hidegen, a tepsiből. A telefonom kijelzőjére pillantottam. Konrádnak lassan meg kellett érkeznie. Gyorsan visszaraktam a kaját a hűtőbe és berontottam a szobámba, pánikszerűen elkezdtem rendet rakni, letépni a falról a gyerekes matricáimat, behajigálva a szekrénybe a néhány plüssömet. Aztán a fürdőbe rohantam és rendbe szedtem a külsőmet majd vissza a szobámba és folytattam a rendrakásnak nem nevezhető dugdosást.
Egy fél óra múlva a szoba közepén feküdtem, lehunyt szemekkel, kipirulva. Már fél órája meg kellett volna érkeznie, ahogy ígérte. A telefonra pillantottam, de nem jelezte, hogy üzenetet kaptam volna. Visszahanyatlottam a padlóra és szapora szívveréssel vigyorogtam. Biztos mindjárt ideér. Vajon, izzadt lesz? Vagy lefürdött? Engem nem zavarna, ha izzadt lenne. Mindig olyan jó illata van. Vizes hajjal meg csak még helyesebb. Remélem, nem felejtett el sapkát húzni. Meg sálat. Sose hord sálat, hiába van ilyen veszettül hideg. Egyszer majd jól megfázik, aztán nézhetünk. Biztosan betegen is bejárna az edzésekre és úgy hajtana, mint mindenki. Mert annyira… Megrezdült a telefonom. Biztos megérkezett!
Sietve felültem és feloldottam a képernyőt.
Konrád üzenete: Ne haragudj, Bokasérült lány! Még mindig a suliban vagyok, elhúzódott az edzés. Majd legközelebb bepótoljuk!

(Dominik)

Következő rész:

2018. január 19., péntek

Kosársuli, 69.rész

- Nincs kedved délután átjönni? - kaptam el Konrádot a folyosón.
- Miért? - kérdezte lassan, összehúzott szemekkel.
- Mert, mondjuk együtt járunk? - billentettem oldalra a fejem szórakozottan.
- Úgy értem, miért pont most?
- Mi az, hogy most? - adtam az értetlent.
- Azóta nem hívtál át, hogy hazavittünk a kórházból és az ágyadon alukáltunk - foglalta össze a történteket röviden Konrád.
- Azóta nem? Tényleg? - tettem a meglepettet.
- Aha. Egyszer sem - bólintott.
- Te hányszor hívtál át?
- Ez így nem egészen fair. Nekem megvan a magam oka - dugta zsebre a kezeit.
- Mégis mi?
- Tutira félreértenéd - jelentette ki, mire felháborodva kapkodtam a levegőt.
- Félre? Ugyan mit? Nekem nem szokásom félreérteni semmit.
- Azt hinnéd, hogy hátsó szándékaim vannak.
- Hátsó szándék? Mi van? Miről beszélsz? - Na, ezt tényleg nem értettem.
- Hogy - kezdte húzogatni a szemöldökét, de ekkor leesett, miről is beszél, így fürgén a szájára tapasztottam a tenyerem.
- Fejezd be - suttogtam teljesen elvörösödve.
- Hmmfmm - felelte a kezem alól, majd egy nyugodt mozdulattal megragadta a csuklóm és elhúzta az arca elől. - Tiszta piros lettél. Mi jár a fejedben, Bokasérült lány?
- Neked mi jár a fejedben! - tört ki belőlem azonnal.
- Azt kezdtem el mondani, hogy biztos azt hinnéd, mosogatásra akarlak kényszeríteni a saját házamban. Vagy portörlésre. Vagy, ami még rosszabb. Kipucolni az akváriumot - kapta a szája elé a kezét.
- Van akváriumotok? - érdeklődtem kíváncsian.
- Aha. Sőt, ami mégjobb, még halaink is vannak.
- Biztos velük beszélgetsz egész este - bólogattam megértően, mire Konrád elröhögte magát.
- Így igaz. Ők legalább meghívnak szerény hajlékukba - vetett rám egy jelentőségteljes pillantást.
- Szegényeknek nem sok választásuk van, tekintve, hogy gyakorlatilag nálad laknak - vágtam vissza.
- Téged is kényszerítenem kéne? - nézett fel a plafonra elgondolkodva Konrád.
- Meg ne próbáld.
- Egészen eddig, osztottam-szoroztam és arra jutottam, hogy szégyellsz - közölte Konrád nagy lazán.
- Mi van? - hökkentem meg.
- A szüleid előtt. Szégyellsz engem. Ezért nem hívsz meg - vonta meg a vállát hanyagul.
- Ez egyáltalán nem igaz! - ellenkeztem rögvest. - Cseppet sem szégyellek!
- Jól van. Akkor jó. Egyébként miért hívtál át ma? - váltott inkább témát és mosolyogva átölelte a derekam. Egészen elvesztem a szemeiben.
- A szüleim csak este jönnek haza - válaszoltam elmélázva, az ujjaimmal a hajába túrva.
- Látod? Megmondtam! - tolt el magától és a hajába túrt. Egyszerre volt sértett és jól szórakozó is, mert jól behúzott a csőbe.
- Tényleg nem erről van szó. Csak gondoltam lehetnék kettesben. Sosem vagyunk ketten. Csak te meg én - magyaráztam lebiggyesztve az ajkam.
Kivételesen Konrád nem viccelte el a dolgot, pedig lássuk be, ezen kijelentésem rengeteg kivetni valót tartalmazott, de ő megemberelte magát és megfogta a kezeim.
- Rendben. Átmegyek. Vili bával lesz edzés után egy órás külön edzésem, de utána megyek is.
- Külön edzés? - ráncoltam a homlokom.
- Aha. Megkértem, hogy szánjon rám egy órát, mert van néhány dolog, amiben fejlődni szeretnék - döntötte homlokát az enyémnek.
- Okés.
Ekkor megszólalt az óra elejét jelző csengő és mivel angolunk volt, más terembe, más irányba indultunk.
- Azért nem felejtem el, hogy ismét meghívj úgy is, hogy otthon vannak a szüleid! - szólt még utánam Konrád, mire vigyorogva fordultam meg.
- Csak ha te is.
- Szavadon foglak! - döntötte hátra a fejét és hátat fordított nekem.
- Úgy legyen.


Előző rész:

2018. január 18., csütörtök

Váratlan, 87.rész

Arra ébredtem reggel, hogy a fák csapkodták az ablakot és olyan szinten zuhogott az eső, hogy én ilyet még nem éltem ezelőtt. Megdörzsöltem a szemem és oldalra fordultam.
Keaton úgy tűnt, még mélyen aludt, a jelek szerint nem különösebben zavartatta magát az irdatlan nagy dörgések közepette. Kezem az fejem alá gyűrtem és az arcát vizslatta.
Néztem az arcát, ahogyan egyenletesen szuszogott. Annyira nyugodtnak tűnt. Eszembe jutottak Zay korábbi szavai. „Volt, hogy csúnyán össze is verekedtek. Keaton ordított vele, amiért nem hagyta békén, Wyatt pedig hagyta, hogy barátja ellássa a baját, kiélje rajta a dühét, aztán visszacsapott, hogy észhez térítse.
Valahogy ez az egész olyan távolinak tűnt. Nem ismertek Keatnek ezt az oldalát, az akkori oldalát. Az én szememben mindig higgadtnak, kiegyensúlyozottnak, felelősségteljesnek és nyugodtnak látszott. Rá kellett döbbennem, hogy még rengeteg dolgot nem tudok róla és a múltjáról. És nagyon érdekelt. Minden boldog és szomorú pillanat. Egytől-egyig.
- Nagyon zavar a vihar? - kérdezte csukott szemekkel Keat, mire elmosolyodtam.
- Még nem szoktam hozzá.
- Lehúzom a redőnyöket és mindjárt jobb lesz - kezdett feltápászkodni, de alkaptam a derekát és visszahúztam magam mellé.
- Jó így - bújtam a mellkasához, karjai körém fonódtak.
- Lassan úgyis fel kell kelnünk - jegyezte meg Keat.
- Mi? Arról volt szó, hogy ma nincs iskola! - háborogtam értetlenül.
- Volt már rá példa, hogy elmaradt, de ez a vihar még nem annyira vészes - magyarázta Keaton, nyomva egy csókot a homlokomra.
- Oh - biggyesztettem le a számat.
- Szeretnéd, hogy átnézzük még a matekot? - érdeklődött Keat.
- Nem, köszi. Minden itt van a fejemben. Tarolni fogok - vigyorodtam el, mire felnevetett.
- Jól van, hercegnő - felelte Keat, majd visszaaludtunk még egy kis időre.
Anyával egymás mellett álltunk a konyhában, a mosogató előtt. Ő mosta az edényeket, majd átadta nekem, én pedig elöblítettem őket és a szárítóra helyeztem. Mint kiskoromban.
- Hogy megy az iskola? - kérdezte meg tétován.
- Sokkal jobban, mint hittem volna. Nagyon klassz tanárok vannak, odafigyelnek mindenre, amire kell.
- Hogy állsz a továbbtanulással?
- Még nem döntöttem el semmit. De van néhány hónap a leadási határideig - magyaráztam.
- Eszel rendesen? Nagyon vékony van. Honnan szed apád ételt?
Ezen felnevettem. Hát igen, apa sose lenne képes megfőzni egy meleg ételt.
- Van egy házvezetőnőnk, Lucy asszony. Ő készít reggelit, ebédet és vacsorát. Mindig nagyon bőséges, állandóan túllő a célon.
- Hát, persze. Házvezetőnő - bólintott anya, némi éllel a hangjában, de inkább nem szóltam semmit.
Néhány perc után ismét megszólalt.
- És ez a fiú…
- Keaton - szúrtam közbe.
- Keaton - ismételte meg. - Csak barátok vagytok?
- Nem teljesen - húztam be a nyakam, alig bírva visszafojtani a mosolyomat.
- Nem valami beszédes - jegyezte meg anya.
- Valóban nem, de ettől függetlenül fantasztikus ember - jelentettem ki anya felé fordítva a fejem.
- Elhiszem - pillantott rám, de aztán gyorsan elkapta a tekintetem. - Royce… - kezdte, de elcsuklott a hangja.
- Igen, anya?
- Ne haragudj, hogy ilyen hirtelen hazarángattalak - hagyta abba a mosogatást, tekintetét szappanos kezeire tapasztva.
- Semmi baj, anya.
Elszakította tekintetét a kezéről, helyette felemelte a fejét és végre a szemembe nézett.
- Csak látni szerettelek volna.
Mosolyogva ébredtem fel.


2018. január 17., szerda

Váratlan, 86.rész

- Azt hittem, jó vagy matekból.
- Az is vagyok!
- Ez az ötödik példa, amit elrontasz. Az ötből.
- Fáradt vagyok!
- Már megittál két kávét. Az elmúlt 15 percben.
- Fáj a fejem.
- Biztos a sok kávétól.
- Vagy az őrült időjárástól.
- Ez nem fog segíteni rajtad holnap.
- Az időjárás lehet, hogy fog.
- A helyedben nem bíznék abban, hogy elmarad a tanítás.
- Mindenki ebben bízik.
- Épp ezért mondom.
- Mr. Williams képes behívni minket dogát írni, attól függetlenül, hogy van e tanítás vagy nincs?
- Akár még ez is lehetséges.
- Szuper - sóhajtottam.
- Mi a baj igazából? Amiért nem megy a tanulás - tette le a könyvét Keat és felém fordult.
- Túl szexi vagy - vágtam rá csípőből.
- Ez eddig is így volt - célzott arra, hogy korábban még képes voltam sikeresen megoldani öt egyenletet.
- De korábban nem jártunk - pontosítottam felemelve a mutatóujjam.
- Ezt elismerem.
- Nem is értem, te, hogy bírsz koncentrálni a jelentlétemben - lendültem bele.
- Bizonyára én vagyok a szexibb - meredt a távolba elgondolkodva, mire felnevettem.
- Nem vagyok elégedett ezzel a válasszal - ingattam a fejem.
- Képes vagyok elválasztani a dolgokat egymástól - választott egy másik érvet.
- Ez már jobb - bólintottam. - Bár elég lehangoló.
- Mondd csak. Sokáig tervezel még ezzel a hazugsággal hülyíteni? Mert, ha nem mondod el a valós okát, akkor mondd azt, utána rágódhatunk a kitalált indokaidon - jegyezte meg.
- Maradhatnánk a kamu undoknál - fintorodtam el.
- Mi a baj? - guggolt elém, két ujját az állam alá helyezve felemelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Semmi.
- Csak húzni akarod az időt, hogy addig se kelljen tanulni? - jelent meg egy apró mosoly az arcán, amin persze elnevettem magam.
- Hogyne. Erre megy ki az egész.
- Royce - simította meg az arcom kedvesen.
- Én csak… Most először van igazi kapcsolatom.
- Azt hittem, csak elszórakozgatunk egymással - ráncolta a szemöldökét, mire finoman vállon vágtam.
- Látom, neked se volt még komoly kapcsolatod - nevettem el magam.
- Igazából, tényleg nem volt - ismerte el. - Máshogy alakultak akkoriban a dolgok.
Hát persze, mikor randizgatnia kellett volna, ő elvesztette a szüleit és magáról gondoskodott.
- Nem tudom, jól csinálom e - szaladt ki a számon. - Mármint. Megfelelek e az elvárásaidnak. Olyan vagyok e, mint, amit elképzeltél. Jó tanácsot adok e.
- Áh, erről van szó - bólintott, mint aki megértette a lényeget.
- Miről? - hökkentem meg.
- Nem tudod, jól kezelted e a tovább tanulós problémám.
- Én… - kezdtem volna mentegetőzni, de közbevágott.
- Olyannak tűnök neked, mint aki belevág egy kapcsolatba, ami nem kedvére való? - vetett rám egy jelentőségteljes pillantást.
- Hát, nem.
- Na, látod. Nagyfiú vagyok már, el tudom dönteni, mi kell nekem.
Mintha burkoltan arra utalt volna, hogy én kellek neki.
- Nem sokat beszélgettünk azelőtt fontos dolgokról. Problémákról. Komoly problémákról - egészítettem ki a mondanivalóm.
- Tudom.
- Azt hiszem, úgy érzem, nem vagyok eléggé, hogy is mondjam. Idős hozzád. Érett - mondtam ki, ami nyomta a szívem.
- Ennyi?
- Mi az, hogy ennyi? Ez igenis nagy dolog! - ellenkeztem.
- Royce - kezdte nyugodt hangon Keat. - Csak azért, mert nem élted át azt, amit én, nem vagyok kevésbé érett. Neked is vannak és voltak hasonló problémáid, amik, hogy a te szavaiddal éljek, idősebbé tettek. Nekem jó vagy így, ahogy vagy.
- Tényleg?
- Igen, szóval hagyd abba ezt a gyerekes duzzogást és tanuljunk - kacsintott rám bátorítóan, nekem pedig nagyot dobbant a szívem.


Következő rész:

2018. január 16., kedd

Váratlan, 85.rész

Megadóan a nappaliba sétáltam és levetettem magam a kanapéra, majd kinyitottam a matekkönyvet és olvasni kezdtem. Persze, mindenfelé kavarogtak a gondolataim, szóval sok haszna nem volt. Egy idő után kezdett lecsukódni a szemem, mígnem a fejem hátra hanyatlott, a kanapé háttámlájára és elaludtam.
- Még ilyet. Ez aztán az intenzív tanulás - hallottam meg Keaton hangját, majd éreztem, hogy leült mellém.
- Azt mondják, ha a fejed alá teszed a könyvet és úgy alszol… - kezdtem magyarázni, de közbevágott.
- A könyv éppenséggel a földön van, ahova néhány perccel ezelőtt lehajítottad. - Jókedvűnek tűnt a hangja.
- Bizonyára kiesett a kezemből - szabadkoztam, közelebb fészkelve magam Keathez. Karját a nyakam alatt átcsúsztatta, majd átölelve a vállam, magához húzott, így fejem a vállára került.
- Hát, hogyne.
- Jó illat van - szippantottam a levegőbe.
- Kávét főzök.
- De jó! - lelkesedtem félálomban.
- Rád fér, az biztos - értett egyet, mire kinyitottam a szemem és felnéztem rá.
- Minden rendben?
- Persze - bólintott, majd lassan felém fordította a fejét és összeakadt a tekintetünk. - Ne haragudj.
Bocsánatot kér?
- Nem haragszom - vágtam rá azonnal, mire elmosolyodott.
- Úgy értem, bocsánat, amiért felkaptam a vizet. - Arca bűnbánónak tűnt, bár ebben nem voltam biztos, mert nem nagyon láttam azelőtt ilyet tőle. Úgy döntöttem, ezt inkább nem teszem szóvá, mert a végén még oda a pillanat varázsa.
- Semmi baj. Miért kaptad fel a vizet? - Nem fogom ennyiben hagyni, az biztos.
- Tényleg nem tudom, mi legyen a továbbtanulással - ismerte el.
- Mármint, azon gondolkodsz, hogy nem mész egyetemre? - hökkentem meg.
- Magam sem tudom.
Keatonnek baromi nehéz lehetett. Az egész, hogy egyedül él, egyedül kell mindenről döntést hoznia, eltartania magát, gondoskodni a dolgokról. Fogalmam sincs, hogy csinálja, de arra nincs erőm, se merszem, hogy megtudakoljam. Félek a válaszától.
- Nincs olyan, ami érdekelne? Ami lázba hoz? Amit szívesen tanulnál? - faggattam, inkább az eredeti témánál maradva.
- Veled mi a helyzet? - fordított a kockán.
- Velem? Azt hiszem, halasztok egy évet - sóhajtottam egy hatalmasat. Ha ezt Zay megtudja, tuti megöl.
- Ugyan, miért?
- Nem szeretnék azért megjelölni néhány egyetemet, mert muszáj. Szeretném megtalálni azt a dolgot, ami érdekel, amit szívesen tanulok majd és amely munkában örömöm telik később. Úgy érzem, semmi ötletem - vallottam be szomorkásan.
- Nincs baj azzal, ha vársz egy évet, hogy ráakadj - szorította meg bátorítóan a vállam.
- Tudom. De valamiért mégsem vagyok biztos benne, hogy helyesen cselekszem - biggyesztettem le a számat.
- Még van néhány hónap a leadásig. Van időd agyalni ezen.
- Neked is. Nem válaszoltál a kérdésemre - ragadtam meg a kezét és összefontam az ujjainkat.
- A jog - mondta ki hirtelen. - A jog érdekelne.
- Akkor mi tart vissza?
- Apa ügyvéd volt - nyelt egyet és elfordította a fejét. - Nem tudom, hogy ez az én álmom vagy csak az övét szeretném beteljesíteni.
- Apukád azt szerette volna, ha te is ügyvéd lennél? - próbáltam összerakni a szálakat.
- Igen.
- Úgy érzed, miatta kell az lenned? Hogy eleget tegyél a kívánságának?
- Nem tudom. Sosem kért tőlem ilyet, ő nem olyan volt, nem akarta rám erőszakolni a saját elképzeléseit - magyarázta.
- Természetesen - bólogattam.
- De valahogy még is azt érzem, miatta gondolkodom így - fordult ismét felém.
- Értem. Beszéltél erről a nagyszüleiddel?
Tudtam, hogy velük jó a kapcsolata és azt is, hogy szüksége volt egy felnőtt tanácsára. Bármilyen éretten is viselkedett és gondolkodott, Keat is csak egy 20 éves fiatal.
- Nem - csóválta meg a fejét.
- talán beszélned kéne velük - simítottam meg az arcát. - Szerintem sokat segítene egy tapasztalt felnőtt véleménye. Kérlek, tegyél egy próbát.
- Rendben.