2017. május 29., hétfő

Kosársuli#42

Vili bá edzést végét jelző sípjának hangja felüdülés volt a számomra. Nem mondom, hogy nem élveztem az edzést, mert az nem lenne igaz. Kemény volt, hatásos, se ugyanakkor szórakoztató is. Viszont a fáradtság mindent legyőzött. Kiterültem a pálya szélén és lehunytam a szemeim, nagyokat lélegezve.
- Mi lesz, Bokasérült lány? Itt alszol? - állt meg felettem Konrád, mire az egyik szememet kinyitottam és felsandítottam rá.
- Nem is hangzik rosszul - mocorogtam, mígnem kényelmes elhelyezkedtem.
- Gondolom, a mai maraton lefutásos randikat törölnöm kell - mondta komolyan.
- Most szivatsz? - nyögtem fájdalmasan.
- Igen - érkezett a válasz.
- Miért teszed ezt velem? - sóhajtottam. - Már a futás gondolatától rosszul leszek.
- Úgy t
űnt, azért az edzésen annyira nem szenvedtél - mondta. Jó tudni, hogy néha ő is figyel engem, nem csak én őt.
- Egészen szórakoztatóak voltak a feladatok - feleltem továbbra is csukott szemekkel.
- Milyen szórakoztató lett volna, ha párban lettünk volna - jegyezte meg, mire felpillantottam rá, Konrád pedig rám kacsintott. Pólóját még mindig nem vette fel, csak a nyakába rakta, mint valami törülköz
őt. Kellemes látványt nyújtott. Egész nap el tudtam volna nézni.
- Hagytál volna nyerni? - pislogtam nagyokat, mire elnevette magát.
- Nem is az, hogy hagytalak volna - válaszolta, de miel
őtt megkérdezhettem volna, hogy ezt most mire is érti, Konrád leguggolt mellém, karját átdugva a derekam és a lábaim alatt majd nemes egyszerűséggel felemelt. Karjaimat önkéntelenül a nyaka köré fontam, szánk egyvonalba került.
- Tudod, mi jut err
ől eszembe? - kérdezte huncut mosollyal az arcán.
- Nem én - ráztam meg a fejem.
- Az év eleji bokasérülésed másnapján is így cipeltelek fel az emeletre - emlékeztett mosolyogva. Valóban így volt.
Az els
ő akadályba akkor ütköztem, mikor kis híján kiestem a kocsiból kiszállás közben. A második becsengetéskor ért el, a harmadik pedig akkor, mikor az első tíz lépcsőfokot nagyjából nyolc perc alatt sikerült megmásznom. Nos, nagyjából húszperces késés volt előreláthatóban.
- Csaknem segítségre szorulsz, bokasérült lány? – hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül.
- Gondolom, mondanom sem kell, hogy vajon mit keresel nyolc perccel becsöngetés után itt? – pillantottam sokatmondóan az órámra, majd hozzátettem. – Késős srác!
- Ugyan, neked most pont jól jön az én késésem – vigyorgott rám Konrád.
- Mire gondolsz? – értetlenkedtem, de addigra Konrád már utolért, és egy egyszerű mozdulattal felkapott, majd az ölében tartva engem felindult a lépcsőn.
- Mit művelsz? – érdeklődtem meghökkenve, Konrád karjaiban trónolva.
- Felviszlek? – kérdezett vissza enyhén ironikusan. Oké, nyilván nem erre gondoltam, hiszen magát a cselekvést én is felismertem.
- Ment volna egyedül is – adtam be a durcásat, mire Konrád nemes egyszerűséggel elejtett. Azaz, hogy úgy tett, mintha elejtene, de az utolsó pillanatban „elkapott”. Kissé rémülten fontam a nyaka köré a karjaimat, ő pedig elégedetten mosolyogva nyugtázta a helyzetet.
- Tényleg! Erről jut eszembe.
- Mi jutott eszedbe? – vágott közbe, mire elfintorodtam.
- Nagyon gáláns voltál akkoriban.
- Én mindig gáláns vagyok – vont vállat, majd elindult a csarnokból az öltözők felé.
- Hogyne, szóval eszembe jutott valami.
- Halljuk.
Akkor, a felcipelés előestéjén rám írtál, hogy hogyan jövök másnap suliba. Miért kérdezted? - érdeklődtem kíváncsian.
- Ha egyedül jöttél volna, érted mentem volna - vont vállat.
- Miért? - Nem volt számomra egyértelm
ű, hogy a mindig késő srác, miért akart volna korán kelni és engem kísérgetni.
- Tetszettél, Bokasérült lány. Még mindig nem jutott ez el az agyadig? - támasztotta homlokát kedvesen az enyémnek.
- Már akkor is?
- Mint azt már mondtam, az els
ő pillanatban megfogtál – jelentette ki, mire bugyuta mosoly terült szét az arcomon, de aztán beugrott valami.
- Te Konrád.
- Tessék, Luca?
- Hol laksz?
- Kábé húsz percre a sulitól. Itt, Budán – felelte hanyagul, majd finoman lerakott az öltözőnk ajtaja előtt.



Következő rész:

2017. május 28., vasárnap

Kosársuli#41

Dominik izzadt, keskeny csípőjét átkulcsolva próbáltam minden erőmmel visszatartani, de nem ment valami fényesen. Nem vagyok egy törékeny alkat, mégis úgy éreztem, mintha erőfeszítés nélkül húzott volna maga után.
Szerencsére utána, mikor én voltam el
ől, egészen jól haladtam, bizonyára azért, mert esze ágában nem volt minden erejét beleadva végig az alapvonalon tartani.
Nem tudtam eldönteni, Vili bának tényleg voltak e komoly indítékai, mikor kiadta ezt a feladatot, vagy csupán szórakozni kívánt.
Mindenestre mi, a viszontagságaink ellenére jól mulattunk.
A második körben ismét Dominik állt el
ől, én pedig az ujjaim és a nyakam ropogtatásával terveztem megfélemlíteni.
- Mit m
űvelsz, Liliomszál? - érdeklődött némileg megrökönyödve.
- Csupán bemelegítek - válaszoltam hanyagul legyintve.
- Azt látom - nevetett jóíz
űen.
- Ezúttal meg sem bírsz majd mozdulni - bizonygattam lelkesen, komoly képpel.
Hiába volt minden feltüzeltség, ezúttal is alul maradtam, de talán egy-két fokkal már tovább bírtam.
- Maradnak a párok, menjetek, igyatok egy kortyot - érkezett az edz
ő utasítása.
- Meg van esélyed próbálkozni, Liliomszál - gúnyolódott Dominik, miközben a padok felé indultunk.
- Egyszer sikerülni fog, Dumbó - ígértem, majd siet
ősen inni kezdtem.
- Lassabban, Bokasérült lány - állította meg az üvegemet Konrád, Dominik és közém állva. 
- Szomjas vagyok – biggyesztettem le a szám sarkát.
- Azt látom, de tele hassal nem tudsz majd futni – vette át a kupakot Konrád, majd rácsavarta az üveg szájára.
- Igaz – bólintottam egyetértően.
Konrád felemelte jobbját, bizonyára azzal a szándékkal, hogy megsimogassa a fejem, de keze megállt a levegőben, végül pedig visszaengedte maga mellé. Valószínűleg a teljesen szétizzadt fejem látványa váltotta ki belőle a mozdulatának megtorpanását, így kicsit nagy zavaromban inkább elléptem mellette és Dominikhoz mentem.
Ebben a pillanatban fújta meg Vili bá a sípját, jelezve a szünet leteltét.
- Eljött az én időm – vigyorogtam Dominikra, aki csak a fejét ingatva indult meg velem az alapvonal felé.
- Figyeljetek! Ezúttal négyesével fogtok összeállni! – kiabált Vili bá, hogy elcsendesedjünk. – Lucáék Esztiékkel, Konrádék Tibiékkel, Dóriék Regiékkel és Boriék Barbiékkal.
- Hali – pattant elénk Eszti boldogan, és lelkesen megragadtuk egymás kezét.
- Kettő-kettő ellen fogtok megmérkőzni, az lesz a társatok, akivel eddig is párban álltatok.
- Így, hogy fogsz lenyomni, Liliomszál? – bökött finoman oldalba Dominik, mire elfintorodtam.
- Feltehetőleg, sehogy.
- Pedig már annyira beleéltem magam – nyújtotta meg gúnyosan az „annyira” szócskát.
- Fellélegezhetsz. Nem ma foglak szétalázni – köröztem az ökleimmel játékosan, mire tehetetlenül feltartotta a kezeit.
- Tiszta szerencse – mosolygott.
- A pályát hosszában ketté választottam bójákkal – mutatott az említett tárgyak irányába. – Két négyes az egyik oldalt, kettő a másikon dolgozik. Dóriék és Boriék négyese menjen a túloldalra, ha befejeztem.
- Ha nem nyomhatlak le téged, lenyomjuk őket – súgtam Dominiknek, aki ezen halkan felnevetett.
- Neked mindegy, mi? Csak lenyomhass valakit.
- Muszáj fitogtatnom az erőmet – feleltem hazudozva, de remekül szórakozva.
- Két ember támad, a másik kettő emberfogással védekezik rajtuk. A támadok esetében az a lényeg, hogy ne indítással szeljék át a pályát, hanem mozgassák meg alaposan a védőket. A védők feladata pedig, hogy végig szorosan fogják az emberüket, ne távolról bámulják. Jól van, kezdhetitek is!
A két másik négyes átszaladt a túloldalra, míg Konrádék négyese neki is kezdett előttünk a feladatnak. Csenge és Konrád védekezett, míg Klaudia és Tibi támadt. Szerencsére Konrád Tibit fogta, így jó messze került Klaudiától.
Meg kell hagyni, Konrád értette a dolgát. Végig szorosan fogta Tibit és kemény lábmunkát produkált. Bámulatos volt.
Mikor mi következtünk, Dominikkal támadni kényszerültünk, és meglepett, milyen jó volt a csapatmunkánk. Nem voltunk útban egymásnak, nem akadályoztuk a másikat, hanem sikeresen szépen végig vittük a támadást, és még egy kosarat is összehoztunk. Mindazonáltal jól meg is dolgoztattuk a védőinket.
 Miután a védekezést is sikerült megcsinálnunk sajgó lábban ugyan, de elégedetten vonszoltam mellé magam. Dominik feltartotta a kezét, én pedig belecsaptam.
- Jobb együtt lenyomni valakit, nem? – tette a kezét a fejem tetejére.
- Ne reménykedj – csaptam meg, mire hátrébb ugrott, és eljátszva a nagy halált, fájdalmas arccal dörzsölte a kezét.
- Ez fájt.
- Ha ez fájt, mi lesz veled, mikor… - kezdtem a fejemet ingatva, de közbevágott.
- Mikor lenyomsz, tudom – nevetett.



Következő rész:

2017. május 27., szombat

Egy nap, majd talán...#20

- Kezdek álmos lenni - ásított egy hatalmasat Lol hajnali fél háromkor.
Ő, David, Louis meg én egy nagy kanapén üldögéltünk egymás mellett, csak nem ebben a sorrendben. A srácok ültek kívül, mi meg belül.
- Akkor menjünk haza - vetettem fel az ötletemet, ugyan is én is elég fáradt voltam.
- Még, hogy haza - horkantott Lola. - Itt alszunk - közölte.
- Vagy úgy - fintorogtam.
- Hé, Jen - hajolt a fülemhez Lola. - Nem bánnád, ha Davidnél aludnék?
- Dehogy - húztam fel a szemöldököm szórakozottan.
- Nem azért! Csak odaadja az ágyát - csillant fel a barátn
őm szeme a kellemes matracon alvás gondolatától.
- Jól van - paskoltam meg a térdét.
- Biztos nem baj? Elleszel? Nem hagylak magadra, ha nem akarod! Alhatunk együtt is David ágyában - magyarázta hadarva.
- Nem kell, menj csak - mondtam neki
őszintén, mire nyomott egy puszit az arcomra és felállt.
- Jó éjt - köszöntek el, majd elvonultak.
- Hazakísérjelek? - ajánlotta fel Louis néhány perc hallgatás után.
- Nem kell, köszi. Jó lesz nekem itt is - paskoltam meg a kanapét.
- Szóval, itt alszol?
- Igen.
- Gyere velem - állt fel, és megragadta a kezem, hogy felhúzzon.
A társaság nagy része már aludt, volt, aki a földön, volt, aki egy székben vagy fotelben, de sokan természetesen hazamentek.
- Hova megyünk? - érdekl
ődtem, mikor mégmásztuk a lépcsőket.
Louis megállt az ajtó el
őtt a folyosó végén, és előhalászott egy kulcsot a zsebéből.
- Ide - biccentett a szoba ajtaja felé, majd elfordította a kulcsot, amit az imént berakott a zárba.
- Mi ez a hely? - ámultam belépve a szobába.
- Amolyan vendégszoba. Nagyjából már az enyém - nevetett Louis.
A szoba nagy volt, benne egy francia ággyal, kanapéval, szekrényekkel.
- Miért van saját szobád Davidéknél?
- Mert jó barátok vagyunk, és volt id
ő, mikor sokat tartózkodtam itt - magyarázta a szekrényhez lépve.
- Értem - bólintottam. - Azok a te ruháid?
- Igen, tartok itt néhányat - turkált a szekrényben.
- Mintha barát barátn
ő lennétek - nevetgéltem jól mulatva.
- Vicces vagy - pillantott rám szúrósan. - Tessék.
- Mi ez?
- Egy póló és egy alsó. Menj, fürödj le, ha gondolod - lökte be a fürd
őszoba ajtaját Louis.
- Innen nyílik egy fürd
ő is? - döbbentem le.
- Igen. És szép, tiszta, mert nem tudnak róla a bulizók - kacsintott rám Louis.
- Köszi - vettem el az ideiglenes pizsamám, majd beléptem a helyiségbe.
- Találsz bent tiszta törülköz
őt - szólt még utánam Louis. 
A fürdőben fáradtan hámoztam le magamról a ruháimat, majd beléptem a zuhanyzóba és fürgén megmosakodtam. Mikor végeztem felkaptam magamra Louis pólóját és felhúztam az alsót, amit adott. A combom közepéig leért, olyan volt, mint egy rövidnadrág. Egy kicsit fura érzés volt magamon viselni a ruháit, ugyanakkor kellemes is. Mélyen beleszippantottam a póló anyagába, és mámorosan élveztem az abból áradó Louis-illatot.  
Olyan volt, mint egy álom.
- Kész vagy már? – kopogtatott Louis az ajtón.
- Aha.
- Bejöhetek?
- Persze – feleltem, mire benyitott. Egy pillanat erejéig végigmért, de nem szólt semmit.
- Találtam neked fogkefét – nyújtotta végül át az említett darabot, majd előkapta a szekrényből a sajátját és a fogkrémet is.
- Mégis holt találtál? – nevettem el magamat, miközben Louis fogkrémet nyomott az én és a saját fogkeféjére.
- Jól ismerem a házat. A kamrában volt egy pár bontatlan csomaggal – magyarázta.
- Azért bevésem az agyamba, hogy tartozom Davidnek egy fogkefével – biccentettem nevetve, majd nekiálltam fogat mosni.
- Biztosan leltározza a dolgait időnként, szóval előbb vagy utóbb úgyis számonkérné rajtad – vélekedett Louis, fogkefét tartó kezével a vállamra támaszkodva.
- Én is ettől félek – bólogattam tele szájjal, Louis pedig nevetett, már amennyire és fogkrémmel teli szája engedte. 


Következő rész:



2017. május 26., péntek

Kosársuli#40

- Gyerünk gyerünk, fürgébben! - kiabált Vili bá, hozzá ritmikusan tapsolva.
Még csak két óra telt a négy órás edzésb
ől, de úgy éreztem, menten meghalok.
- Jól van, öt perc szünet - fújt a sípjába Vili bá, mire a többiek a pad felé indultak, én meg ott, ahol voltam, összerogytam.
- Jól vagy? - dobta a fejemre a törülköz
őjét Konrád, majd leült mellém, és belekortyolt az italába.
- Persze, minden oké - lihegtem, megtörölve az arcom.
- Tessék - nyújtotta át a palackokat.
- Köszönöm - ittam bele hálásan.
- Édes vagy - simította meg vizes fejemet.
- Összeizzadtam a törülköz
őd - biggyesztettem le a szám sarkát, mikor visszavette az anyagot.
- Nem baj, én is ezt fogom vele tenni - törölgette meg vele az arcát, a nyakát, a mellkasát, majd a kezeit. Borzasztóan szexi volt izzadtan.
- Jól van, srácok! Most egy fárasztó, de szórakoztató feladat következik - tájékoztatott minket Vili bá, mire nagyot sóhajtottam.
- Máris letelt az öt perc?
- Hallottad, szórakoztató feladat következik - kacsintott rám Konrád, majd felállt, maga után húzva engem is.
- Félek t
őle, hogy ez csak Vili bának lesz szórakoztató - jegyeztem meg, mire Konrád elnevette magát.
- Sanszos.
Leszögezném, hogy nem lusta voltam, csak nagyon nagyon fáradt.
- Párokat fogok kijelölni - kezdte Vili bá, de nem nagyon tudtam figyelni rá, ugyanis észrevettem, hogy a srácok elkezdték lekapni a pólójukat, meg mezeiket. Nem mondom, hogy nem volt baromira meleg a f
űtött csarnokban, de azért. Na.
Konrád csíp
őre tolt kosaras nadrágja alól egy vékony csíkban kilátszott az alsója gumija. Éppen összenevetett valamit a szintén félmeztelen - bár kevésbé izmos - Krisszel, és nem túlzok azzal, ha azt mondom, úgy nézett ki, mint egy görög Isten. Egyáltalán nem túlzok. 
- Oké. Krisz lesz Esztivel, Klau Tibivel, Luca Dominikkal – sorolta a párokat Vili bá. Egy pillanatig hálás voltam, hogy nem Konráddal rakott össze, mert nem tudom, mennyire tudtam volna koncentrálni ő és a meztelen felsőteste mellett. Ugyanakkor nem tetszett a gondolat, hogy valaki más fogdossa majd, de így, hogy Klaudia kiesett a lehetséges párok listájáról, nem aggódtam túlságosan. – Dóri Antival, Csenge Konráddal, Regi Gergővel, Bori Bencével és Barbi Viviennel.
Éljen!
- Üdvözlet, Liliomszál – sétált mellém Dominik, szintén félmeztelenül. Külseje leginkább Konrádéra hasonlított, nadrágját keskeny csípőjére engedte, kidolgozott hasizmai alatt. Konrádra pillantottam, aki éppenséggel pont engem figyelt. Kedvesen rámosolyogtam, mire egy kicsit komoly képpel ugyan, de bátorítóan rám kacsintott.
- Fáradtnak tűnsz, Liliomszál – borzolta össze a hajamat Dominik.
- Nem aludtam valami sokat – vallottam be.
- Egész éjjel partyztál, igaz? – kacsintott rám
- Úgy látom, már jól kiismertél, Dumbó – jegyeztem meg, mire mindketten elnevettük magunkat.
- A feladat a következő – terelt minket a pálya széléhez Vili bá, felállítva a párokat az alapvonal mögött. – Első négy páros álljon ide. Konrádék, Krisszék, Dóriék meg Boriék – választotta ki a párokat találomra Vili bá.
- Mi lesz ebből – merengett szórakozottan Dominik, míg én Konrádot figyeltem, aki pont a legmesszebbi helyen állt.
- Oké, a pár egyik taja álljon előre, míg a másik mögé helyezkedjen. A hátul állók karolják át az elülsők derekát. Az első ember feladata átjutni a túloldalra, míg a másodiké az, hogy visszatartsa – magyarázta Vili bá. – Tudom, hogy a fiúk erősebbek, de direkt raktam így a párokat.
- Akarsz kezdeni? – vigyorgott Dominik.
- Melyik pozíció számít a kezdésnek? – érdeklődtem, miközben Vili bá megfújt a sípját, útnak indítva az első négy párost. Konrád az első körben elől állt, és egészen könnyedén vonszolta maga után az amúgy szívós Csengét. Krisszék hasonlóképpen haladtak, a másik két párnál azonban a fiú állt hátul, ezért ők lassabban mentek.
- Inkább leszek hátul – néztem Dominikra nagy szemekkel.
- Most mégis mit művelsz? – kérdezte a szemembe nézve, elgondolkodva beszívva az alsó ajkát, szemeit összehúzva.
- Próbállak megnyerni a tekintetemmel.
- Hogy mi? – nevette el magát.
- Már látom előre, ahogy vonszolsz magad után – dünnyögtem.
- Majd elválik – tette a kezét ismét a hajamra, majd elhelyezkedett előttem, mivelhogy időközben az utolsó páros is beért. 
"- Most mégis mit művelsz? – kérdezte Dominik a szemembe nézve, elgondolkodva beszívva az alsó ajkát, szemeit összehúzva."

Következő rész:

2017. május 25., csütörtök

Kosársuli#39

- Hova megyünk? – érdeklődtem nagyot ásítva.
- Bízz bennem – érkezett Konrád magabiztos válasza.
- Oké – engedtem, hogy húzzon maga után, egészen a csarnokig. – Mit keresünk itt? – pislogtam.
- Túl sok a kérdés.
- Bocsi – hallgattam ismét el, gondolván, hogy előbb utóbb úgyis kiderül.
- Itt is vagyunk – nyitott be a szertárba Konrád elégedetten konstatálva, hogy az ajtó nyitva volt.
- Vajon miért volt nyitva? – tűnődtem.
- Előfordul – vont vállat Konrád, mint aki nem először jár már itt. Nyilván nem először volt itt.
- És mit keresünk itt? – tettem fel újra a kérdésemet.
- Délutáni szundit ígértem neked – mosolyogott, majd ujjainkat összefűzve egy kopott kanapéhoz vezetett.
- Miért van itt egy kanapé? – értetlenkedtem, tekintve, hogy ez egy szertár volt. Tele labdákkal, sportcuccokkal és satöbbi. Nem illett bele a kanapé.
- Minden folyosón vannak kanapék.
- Észrevettem.
- Mikor elhasználódnak, kicserélik őket, a régieket meg kidobják – magyarázta Konrád, majd leült és maga mellé húzott engem is.
- Szóval, ő itt – paskoltam meg magam alatt az elnyűtt fotelt – egy szegény selejt.
- Ez a selejt fogja megmenteni a napod – mosolygott rám Konrád, és megcsókolt.
- Hm – feküdtem el rajta, fejemet Konrád ölébe hajtva. – Szerintem a napomat te mentetted meg.
Már nem hallottam, mit reagált erre, mert elnyomott az álom.
Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de valamikor felriadtam. A hátamon feküdtem, fejem továbbra is Konrád ölében volt. Ő maga szintén aludt, ülve, fejét hátra döntve a kanapé karfájára. Egyik kezét a derekamon fektette, míg a másikat a tarkója alatt. Néztem, ahogy nyugodtan szuszogva alszik.
Megláttam, hogy a telefonját kirakta maga mellé, nyilván ébresztőt állított bevagy ilyesmi. Felkaptam a telefont, és lőttem egy szelfit magammal és az alvó Konráddal, majd vigyorogva visszadőltem az ölébe és hagytam, hogy ismét elnyomjon az álom.
- Luca! Luca! – suttogott a fülembe Konrád valahonnan távolról.
- Hmmm?
- Kelni kell, hamarosan kezdődik az edzés – duruzsolt a fülembe kedvesen megcirógatva az arcomat.
- Csak még egy perc – alkudoztam fáradtan, jobban hozzásimulva, mire nagyot sóhajtott.
A nyakam alá csúsztatta a kezét, és finoman felemelte a fejemet, másik kezével támasztva a derekamat, nagyjából ülő helyzetbe állított. Fejemet a vállára rakta, jobbjával átkarolt és könnyed puszikat nyomott a halántékomra.
- Tényleg fel kellene kelned – súgta kedvesen, majd nyomott egy csókot a számra.
- Legyen – nyitottam ki a szememet, majd ásítottam egy hatalmasat.
- Segített valamit a pihenés? – kérdezte.
- Valamivel jobb, köszi – mosolyogtam megsimítva az arcát.
- Jól van.
- Mennyi idő van még edzésig? – dörzsöltem meg a szememet.
- 15 perc – közölte Konrád, mire ijedten kaptam felé a fejem.
- Hogy 15?
- Igen – bólintott.
- Miért olyan kevés?
- Gondoltam, te a gyorsan elkészülő lányok csoportjába tartozol – mulatott rajtam jókedvűen Konrád.
- Jó, de a cuccom, meg a… - kezdtem volna, de közbevágott.
- Mindent lehoztam – mutatott a kanapé mellett heverő táskákra.
- Mégis mikor? – húztam össze a szememet.
- Mikor lejöttünk. Nem emlékszel? – nevette el magát.
- Nem igazán – ingattam a fejemet.
- Para vagy kialvatlanul – nyomott egy puszit az arcomra, majd felállt és felhúzott engem is. – Menjünk.
- Okés. Nem lehet baj, ha elkapnak minket, ahogy kijövünk innét? – aggódtam.
- Ugyan ki kapna el?
- Mondjuk az ofő.
- Mindig az utolsó percben érkezik.
- És ha valaki meglát? Még azt hiszik, hogy…
- Mit hisznek, Bokasérült lány? – húzódott huncut félmosolyra Konrád szája.
- Hogy engedély nélkül megfogdostuk az új kosárlabdákat – mosolyodtam el, mire Konrád elnevette magát, és szorosan megölelt.


Következő rész: